heti miatünet #6

Ez most egy sokheti miatünet lesz. Alapvetően zsír a buli, minden nagyon mező, karcoljuk a stabil 40 fokot. A múlt hetet végigdolgoztam, ismét mentem fotózni minden nap, plusz esténként a szokásos hentergés a kereskedelem gabonapelyhekből szőtt imaszőnyegén. Ugye nem váltunk el túl szépen és jó viszonyban fotós barátainktól, de úgy hozta az élet, hogy szükségük lett rám, így megkerestek, hogy az utolsó héten mégis kéne dolgozni. Első gondolatom természetesen a napalm volt cséplőgéppel, de mivel kell a pénz, és az volt az érzésem, hogy ebben a helyzetben én diktálok, bemondtam a duplapénzt plusz fizetitekabenzintrohadékok. Bejött, ugyh már mehettem is gyerekeket fotózni svéd mikulással.

Megvolt az ausztrál karácsony, 24-én dolgoztam mindkét helyen, köztük meg az egyik parti bárban iszogattunk Orsival, Andrew-val és Beck-kel, Andrew nem hivatalos barátnőjével. Itt a klasszikus szenteste, mint olyan, nem igazán létezik. Illetve de, csak máshogy, az öregek otthon, a fiatalok meg részegen a kocsmákban. 25-én reggel hozza a télapó az ajándékokat, és akkor csapódnak össze a fámílíák. Mi azért szenteste odaálltunk a bárpulton álló, 90 centis, aranyszínű műanyag "fenyőnkhöz", és megajándékoztuk egymást Orsival. Majd jókívánságok küldése családjainknak on-line.

Másnap reggel kezdés Andrew szüleinél, Imrénél és Sue-nál Fremantle-ben. Gyors klasszik reggeli, grillezett tojás, szalonna, paradicsom, toast. És eljött Miklós (Imre személyében), aki lekuporodva az ajándékhalmaz mellé, megkezdte a disztribúciót.  A helyi szokás az, hogy minden ajándékra rá van írva, hogy kitől-kinek, a Santa pedig "Ho-Ho-Ho-Ho" kíséretében átadja az ajándékot.

Ezután átmentünk a Vajas családhoz, Imre testvéréhez, és ott volt a nagy családi jamboree, kb 25-30 fővel. Itt semmi olyan kaja nincs karácsonykor, ami otthon szokás. Rengeteg saláta, húsfalatok, meg 2 akkora sonka, mint a kocsink első lámpája. Gyönyörűek voltak. Mindez 35-40 Celsius fokban, fura egy kicsit, bár ahogy hallottam, otthon is hasonló lett volna az élmény.

Tegnapelőtt óta aktív strandolás a program, közepesen nagy hullámok (Orsi fejéről levitte a búvárszemüveget, többet nem láttuk), bodyboard, szénnéégés. Ma meg vizilabda meccs, itt haknizik a Vasas.

AQWA

Még november utolsó vasárnapján jártunk a Hillarys Boat Harbour-ban, ahol meglátogattunk egy akváriumot, AQWA néven. A komplexum a 12.000 km hosszú ausztrál partvonal tengeri élővilágát hivatott bemutatni, így egyben cápárium, rájárium, teknősbékárium és bizbazárium is. A kicsivel több mint 4.000 Ft-os belépődíj kiperkálása után több, kisebb tárlatszerűség vezeti fel a nagy attrakciót, az akvárium alatti körfolyosót. Itt láthattunk mindenféle tengeri növényt, halat, mérges halat, színes halat, kőhalat, cápaállkapcsot, nagyon durva többsoros komplett fogsorral megtámogatva. Az egyik hal, konkrétan ez, annyira szigorú és laza látvány, hogy tutira ő a helyi alvilág kegyelmet nem ismerő feje.

Ezután jöhetett a lényeg, az alagút, ami az akvárium alatt húzódik. Valahogy nem minden napi érzés a magamfajtának, amikor tizenpár centire úszik el az ember feje felett egy 4 méteres cápa, vagy egy piroskockás abrosz méreteivel vetekedő rája, vagy egy sparhelt méretű teknősbéka, avagy a többi huncut kis vacak. Pont láttunk etetést, búvár úr azért elég óvatosan terítette az abrakot tázápa uraknak. Bizony terelte őket elfelé a fejétől, illetve kapkodta a kezét, amikor már megragadtak egy-egy húscafatot. 180 dolcsiért mi is merülhettünk volna a kis házikedvencek közé, kihagytuk. Az egyik teknőspajtás úgy érezte, hogy pont akkor tör rá a szükség, amikor mi éppen analizáljuk. Tökéletes nyugalommal, páncélrázkódás nélkül odabugyogtatta a pár liternyi teknősfost, majd angolosan tovaúszutt. Alapvetően ez a látogatás számomra konkrét beutaló volt egy búvártanfolyamra. Képek itt.

dear customer

elmész a picsába. most.
mert egy tróger szarházi vagy
mert baszol arra, ami nem a te tulajdonod
mert kibaszott kuplerájt csinálsz mindig
mert csak összetúrsz mindent a polcon
mert nem bírod visszatenni a kurva árut a helyére, amit nem akarsz megvenni
mert ha esetleg vissza is akarod, akkor is bazmeg, a rendes helye mellé teszed eggyel
és/vagy mert visszateszed, de persze fordítva
nyílván otthon is így teszel, ott is magad alá szarsz.

red back - OZ fauna különkiadás

Na mi mosolygott rám reggel a fürdő ablakában? Egy red back, Ausztrália nemzeti pókja. Ha megharap, és gyenge az immunrendszered, jó esélyed van egy meetingre a kaszással (nem a pókkal).

küldjetek kenyeret

Ha nem eszem hamarosan rendes, 1 kg-s fehérkenyeret, hazamegyek.

outside marked bay

Na megvan az első bünti. A belvárosban volt ma elintéznivalóm, ezt a távot úgy abszolválom, hogy kocsival megyek a közeli vonatállomásig, ott ledobom a verdát, majd vonattal a célállomásig. Minden állomásnál van klasszikus P+R parkoló, az itteni kb 3-400 férőhelyes, de full tele volt. Viszont ami itt igen jellemző, marha nagy távolságok vannak a kocsisorok között, ilettve akkora járdaszegélyek tespednek az öblök körül, amire simán felfér még egy Hummer is. De ha még le is lógsz, akár teljes kocsinyi szélességgel, akkor is keresztbe befarolok egy kombájnnal. Szóval felálltam én is egy ilyenre, és hát visszatérve a kocsihoz, már ott virított a cédula az ablaktörlő mögé bújtatva. Ötven darab királyi ausztrál dollárt mért ránk a törvény kíméletlen szigora a címben szereplő parkolási bűnért. Magyarországi szocializálódásom tükrében ez így elég vicces. Nem mondom, hogy a kurvaanyjukat, mert végülis áthágtunk egy rendkívül fontos szabályt, továbbá hátráltattuk az ausztrál nemzetgazdaság példásan töretlen fejlődését, de egy kicsit valahol azért mégis.

open-air mozi

Szerda este open-air moziban voltunk Orsival. Úgy néz ki a dolog, hogy Perth legnagyobb zöldövezetében, a King's Park területén van egy klasszikus BBQ-s placc, álom pázsittal, kis tavacskákkal, mindenféle játszó biz-bazzal a kölköknek (nem vasrakéta i-szelvényből, bádog kúptetővel), ahol el van kerítve egy rész, és oda van állítva egy bazi nagy mozivászon. Kis bódé a bejáratnál, ahol jegyet lehet vásárolni. Mi az interneten szereztük be a jegyeket (13 AUD, multiplex jegy 18 AUD), pár kattintás, fizetés dombornyomott kártyával vagy PayPal-lal, majd a jegy nyomtatása. A helyszínen a bejáratnál barátságos fiatalok lövik a jegyünket vonalkódolvasóval, majd lehet megkeresni a leginkább fasza helyet a moziélményhez. Mint már említettem a pázsit mint az álom, néha inkább arról ennék, mint itthon a konyhaasztalról :D Maga a mozi elkerített területe enyhén lejt a vászon felé, az elején kis rész fenntartva a nagyon fontos személyek részére, akik welcome drink gyanánt bort szürcsölhetnek, és babzsák féleségben mereszthetik a rettentően fontos valagukat.

Számunkra az összetevők: pokróc, párna, chips, sör. Ezzel egyébként eléggé kilógtunk a sorból, kb mindenki nagyon durva kajákat hozott (fél ökröt nyárson, sült malacot almával a szájában, meg ilyeneket) klasszikus, fedeles kosárkákban (elég buzis), és többnyire boroztak az emberek (főleg a sznobok). Egy dolgot hibáztam el, hogy papucsban mentem, és nem vittem zoknit. Szóval iiigencsak cidri volt, bár a pokrócunk jófajta, a termonuklearitás elvén működő, kiváló fűtőértékkel rendelkező darab. Van hangulata az egésznek, benne van az érzés. Tuti megyünk még. Ja és a film. Coco Avant Chanel. Vagy jót vagy semmit, ugyh most finito.

OZ fauna #2

Kurvavarjak by user6982842

Megint madár. A varjú.
Jóval nagyobbak mint az otthoniak, nagy dög mindegyik. Rengeteg van itt, mindenhol ott vannak. De tényleg, mindenhol. Reggel, délben, este, mindig. És kárognak, folyamatosan, iszonyat hangosan. Eleinte nagyon zavart, el is kezdtem egy mozgalom szervezését a napalmmal való kiírtásukra, de mostanra már megszoktam.

heti miatünet #5

Eleddig viszonylag sokat dolgoztam, ezért nem postoltam.
Kaptam ugyanis egy fotós munkát, gyerekekről kell képeket csinálni egy bevásárlóközpontban. A történet háttere annyi, hogy van egy 50 fölötti helyi fotós, aki egy kiégett szardarab (majd írom miért), és leszerződött a környék nagyobb bevásárlóközpontjaival, ha úgy tetszik plázáival. Minden helyszínen van egy-egy mikulás, aki mellé le lehet ülni, csinálnak 2-3 képet, ki lehet választani melyik tetszik, kinyomtatják, fizet az ügyfél, és mindenki boldog. Az én helyszínem viszont speciális. Egy luxus boltoknak helyet adó, kisebb méretű plázába kerültem, ahol egy bazinagy hógömb az attrakció, amibe be lehet menni, van benne műhó, karácsonyfa, hóember, toronyóra lánccal. Szerintem nem rossz az ötlet (ugye itt nincs hó), meg tényleg jól meg is van csinálva, a gyerekek odáig vannak meg vissza. No ezt csináltam az elmúlt 1,5 hétben, és azért a múltidő, mert már nem csinálom. Sok probléma volt a pláza és a fotós faszi között, ami csöppet kihatott az én melómra is. A pláza folyamatosan változtatott a hógömbön mindenféle jogi dolgoktól tartva. Először kivették a műhót, mert valaki panaszkodott, hogy nem tett jót a pár perces játék az asztmájának. Majd hoztak a helyére hófehér, bolyhos felületű filcet. Ezt 2 nap után vitték ki, mert balesetveszélyes, csúszik az alatta lévő műanyag felületen, és úristen mi lesz, ha egy gyermek elcsúszik (mi lenne bazmeg, naponta hatvanszor taknyolnak a kölkök). Ezután már csak lufik maradtak bent, nyomasztó karácsonyi hangulatot kölcsönözve a "hógömbnek". Lényeg a lényeg, a látogatószám is elmaradt, majd kitalálta a fotós faszi, hogy az elmaradt bevétel miatt nem fizet ki se engem, se Orsit. Hát jólvan, felveszem én a kesztyűt, nem gond. Végül Andrew láncfűrészét küldtem csatasorba, fizetnek.

Most pedig lefektetem a II. axiómámat: A világban vannak jó és rossz emberek. Én most egy rosszal találkoztam, a kutya fáját neki. Másképp: mocskos geci mindenki, csak a kurva pénz számít.

Vicces és egyben szánalmas is ez a jogilag túl- illetve szétszabályzott társadalom. Említettem feljebb hogy mindenféle változtatásokat eszközöltek a hógömbben, nehogy sérülés legyen. Továbbá aláírattak velem egy papírt, hogy tudatában vagyok mindannak a jogi háttérnek, ami a gyermekekkel való együttdolgozásra vonatkozik. Pl. nem érhetek hozzájuk, ha megteszem, feljelenthet az anyja-apja. Na nem mintha hozzájuk akartam volna érni, csak érted, bent vagy egy 10 nm-es légvárban, ahol 5 agyatlan gyerek szaladgál, játszik, dobálózik. Kerüld el a fizikai kontaktust.
Az elkészült fotókat mindig megmutattam a laptopomon a vevőknek, közösen választottuk ki a képeket, és sokszor a gyerekek is látni akarták, ezért volt hogy a szülők felültették a székemre őket, vegy felállították őket egy zsámolyra. Na de szabad ilyet? Hát nem, mert mi van ha leesik a gyerek? Beperelnek bazmeg. Külön figyelmeztetést kaptam emiatt. Toronymagas az über-giga szánalom koefficiens.

Szombat este fotózás utánra Orsi szervezett egy találkozót CouchSurfing-es emberekkel. Hárman voltunk. Egy igazi francia gyökérrel találkoztunk, nem is írnék többet a dologról. Egy fasza kis belga sörözőben voltunk, ahol egy Höegardent fogyasztottam. Ehhez ugye az a nagy böszme pohár jár, ami itt is kelendő lehet, mert a pincér csávó megkért, hogy depozit gyanánt, fizessek 5 dollárt, vagy adjam oda az egyik cipőmet. O.O Csudijópofa dolog ez. Egy kis ízelítő az itteni árakból: 12$ volt a korsó söröm, ez kb 2.000 Ft.

Szép lassan most már megmutatkoznak az igazi nyár első jelei, néha már dögmeleg van éjjel, izzítani kell a légkondit az elviselhető alvás érdekében.

bók

1108 PM
perth, australia
készülődés a lefekvéshez
most nyírtam ki egy 8 cm-es pókot
a takarómon mászott
tán nem kellett volna
a haverja még él
egyelőre nem találom
boldog mikulást

heti miatünet #4

Miután sikeresen teljesítettem mind a három superman tréninget, átvettem a szolgálati dobozbontókést és filctollat, valamint megkaptam az árufeltöltési kisnagymeghatározót (ha netán bármikor meginognék vaZSbetonbunkerbiztos tudásomban), el kezdtem aktívan dolgozni az élelmiszer kiskeredelem megkérdőjelezhetetlen mekkájában. Nem vészes a dolog, odamegyek-töltök-hazajövök. Kedves, középkorú chilei hölgy a csíf, akinek olyan az angolja, hogy felőlem a világ bármelyik másik nyelvén is megszólalhatna, akkor se tudnék különbséget tenni. A munkatársak mind ázsiaiak vagy afrikaiak és/vagy büdösek. Közben meg gőzerővel keresem a(z) fő/másod/új állást, aminek segítségével majd jól meghódítom a világot, és kíméletlenül leigázlak titeket.

Voltunk wakeboard-ozni, amit most csak azért írok, hogy óriási menő jános legyek, de igazából csak a többiek wakeboard-oztak, mi csak biscuit-eztünk. Eme vizes sportok epicentruma egy 9 személyes motorcsónak, izmos V8-cal, mely Jeremy családjáé. Van ugye a Swan folyó, ami Perth déli részén húzódik, és inkább egy öböl, semmint klasszikus folyómeder. Ide járnak ki mindenféle vízijárművel a népek, mégcsak jogsi sem szükséges a vezetésükhöz. Egy szabály van: a nagyobb hajónak van elsőbbsége. Autóbuziknak erősen javallt egy hasonló part meglátogatása, korrekt az akusztikai élmény (konkrétan megbukkantok mint a tevehugy). A legtöbben traileren hozzák a hajót, mert a vízen vagy valamelyik szárazdokkban tárolni rohadt drága, egy a fent említett hajó esetén kb 25.000$/év. Volt egy faszi, aki versenymotorcsónakkal jött, de olyannal, amikkel azokat a nagyon durva versenyeket nyomják a tv-ben, amik elszállnak, és ripityára törnek. Na ez a gép... :D Szóval ez amikor elindult, nem az hogy a parton, de még a vízen is megállt az élet. Egyrészt a hangja miatt, másrészt mert annyira kente neki a csóka, hogy az valami csuda volt. 150-nel tuti ment, élmény volt még nézni is. Kis adalékként azért idedobom a margóra, hogy a hajtásról 2 db 8 literes motor gondoskodott. Kettő bazmeg.

Ezt a biscuit-ezős dolgot már biztosan sokan próbáltátok, gyakorlatilag nem más, mint egy nagyra fújt úszógumi, ami úgy néz ki mint egy igazi zsaru fánk, és ezt kötik a motorcsónak után, egyszerre kettőt. Aztán usgyi. Tömören: picsajó. Bővebben: annál is picsajóbb. Persze kell hozzá egy ügyes motorcsónaksofőr, aki izgivé teszi a dolgot, magyarul szétbaszat a saját maga keltett hullámokon, és simán veszi az élesebbnél-élesebb kanyarokat, hogy kicsináljon a csónaktól való távolság és a centripetális erő hátványozott négyzetének osztott köbgyöke. Volt pár olyan hullámon való ugratás, amikor fejjel lefelé igen erőteljesen a vizet néztem, valahogy a levegőben magam alá fordultam, de ugye azonnal rántott vissza a motorcsónak, ugyh markolni kellett a majrévasat rendesen. Orsi nem élvezte annyira.

Megvolt az első férfias szocializációs ankét, amolyan klasszik céltalan piálás hajnalig (hányásig), ennek köszönhetően újabb előrelépés történt a tudományos életben. Már elküldtem ratifikálásra az alábbi doktrínát.
Egységnyi elfogyasztott alkoholmennyiség hatásának szignifikáns mérséklődésére nincs hatással a másik irányba tekeredő lefolyó víz, a fordított évszaksorrend, valamint a rossz oldalon való gépjárműforgalom. Tehát a következő axióma látszik igazoltnak: itt is irgalmatlanul be tudok baszni. John Pálinka és John Walker nagyembervót.

Kocsi update:
A hivatalos keresztelő előtt a pap eléggé rájárhatott a miseborra, mert a Kálmánból Károly lett. Ugyh ezentúl Károly.
Megvannak az első fogyaszási részeredmények is: 240 km-t mentünk 26 liter 91-es oktánszámú naftával. Ez 10,8-as fogyasztás, ami valljuk be igen meglepő, és nem mondható soknak egy ekkora dögtől. Nagy motor, nagy súly, bár az utóbbiról nem sokat tudok, mert itt nincs forgalmi engedély, annyira meg nem érdekel, hogy utánanézzek.

ásső

Már 2 napja kvázi trágya idő van, kicsit hűvösebb és esős. De ez nem olyan eső ám mint otthon, hanem ebben rendesen benne van a furfang. Alaphelyzet: viszonylagos nyugalom, enyhe szellők símogatják bársonyosan homlokom kopár fennsíkjait, még néhány fel-fel tünedező, huncut napsugaracskát is megkockáztatok az égbolton. Majd egyszercsak: 90 km/h-ás, elemi erejű szélcella, és rozsdás 100-as szögként aláhulló, kíméletlen esőcseppek zivatarba tagozódva rombolják porig a kedvem legutolsó halvány foszlányait. És ez a két szituáció váltja egymást bruttó 3-5 percenként. Micsoda égi színjáték, mily remek, mily fennséges. Konklúzió: John Rain és John Wind elmentek bebaszni.

Kálmán, a sólyom

Talán már kiderült az előző postjaimból, hogy a tömegközlekedés errefelé bizony nem éppen fenékig tejfel. Ugyh egy hirtelen ötlettől vezérelve, illetve némi rábeszélés hatására kiírtunk egy tendert személygépjármű beszerzésre.

A pályázati anyagot senki sem vásárolta meg, így apróhirdetések útján próbálkoztunk Andrew hathatós segítségével (valahogy nehezen ment volna a magasszintű kommunikáció az atom vidéki tájszólású kombájnhuszárokkal, hogy akkor most tényleg csak szétugrott-e a diffi, vagy csak kikönyökölt a főtengely). Főleg '90 környéki Corollákat kerestünk 1.000$-os büdzsével. Rengeteg szemét volt, illetve 2-3 valószínűleg jó bőrben lévő szekér, amiket el is kapkodtak az orrunk elől. Aztán jött a füles a bukitól, hogy ismerős árulja a járgányát, pont nekünk való, még gyorsba rendbevágja, mielőtt megválik tőle. 16 éves Ford Falcon, 4 literes soros hatos motorral, 350.000 km-rel, automata váltóval, nem kevesebb mint egyezer dodóért. Állítólag ez az évszázad üzlete. Hát fúbaze, én a magyar autópiacon edződtem, szóval nem fűztem sok reményt a tepsi iránt. Egyik reggel gyors csekkolás, igazából nem tartom magam hülyének ha az autók világáról van szó, de ott a helyszínen hirtelen kis pisissé váltam. Egyrészt ezek a batár szarok tényleg nagyon mások, mint egy tisztességes és normális európai autó, valamint ugye nem tudtam levágni az eladó csávó dumájából, hogy akkor tolja-e a kamut, vagy sem. Andrew szerint okés volt a csóka, ugyh a bizalom megvolt. Szóval hirtelen azt se tudtam, hogy mit skubizzak rajta, és hát első ránézésre olyan volt amilyen, ütött-kopott szar. Gumik különböznek a két tengelyen, és elég kopottak, de még elgurulnak annyit, amennyire nekünk kell. A karosszériaelemekről inkább nem mondok semmit, triviális, hogy törve volt eleje-hátulja, lógott, ami csak lógni tudott. Alákukkantva mindent rendbetaláltam, kipufogórendszer nem lehet idősebb 1-2 évesnél, csupán néhány helyen kezdte ki a rozsda, bár a jobb 1-nél az ajtó alatt konkrétan belátok az utastérbe a küszöbön keresztül, simán beférne a lyukba Orsi lábfeje. A motor alatt nem csöpögött semmi, olajfolyás egyedül a hátsó tengelynél volt, ahol becsatlakozik a kardántengely.

Jöhetett a próbaút, pöccre indult, a kormány holtjátéka deciméterekben mérhető, a futómű is olyan amilyen, de azért viszonylag tisztességes az egyenesfutása. Az automata váltó ölég kajla, sebességbe és rükvercbe rakva megbolydul az egész autó, vicces na, de egyébként nagyon simán, rángatás nélkül vált. Klíma, szervókormány kifogástalanul működik. Továbbá motorosak a tükrök, az ablakok nem. A sor 6-nak azért van ereje, ugyan nem elementáris, de röhögve megbírkózik bármilyen emelkedővel, bármilyen sebességtartományban. És hát a hangja, igen addiktív (mondjuk kár, hogy nem V motor). És tök csöndes, döbbenetes, hogy ezek a nagy hengerűrtartalmú motorok mennyire halkan duruzsolnak (gondolom a kis fordulat miatt), és mennyire finoman járnak.

Végül a múlt hét közepén megköttetett a bombaüzlet, ugyh most már még aktívabban járulunk hozzá a Föld rombadöntéséhez a benzinfaló szörnyünkkel. A beltér sivár, retkes, hiányzó és letört alkatrészek formálják háborús övezetté. Büntet a vörössárkányos üléshuzat, de így legalább a volán mögé ülve egy 8 danos feketeöves nindzsa bölcsességével vezethetek. Egyelőre igazi funcar.
Szóval akkor ő az itt ni, a Kálmán:

Tréfás amúgy ez a baloldali közlekedés, illetve nem az. Jelenleg erős koncentrációt igényel minden egyes megtett km, bár egyre kevesebbet. De azért előfordul még, hogy amikor megszokásból vagy reflexből vezetek, rendszeresen kanyarodok a rossz oldalra, illetve megyek szembe a forgalommal. Szintén reflex, hogy amikor simán csak haladok, és nem csak a vezetésre koncentrálok, akkor automatikusan húzódok a sáv bal oldalára, csak ugye ilyenkor a kocsi fele már vagy a nem létező úton halad, vagy egy másik sávban.

Gyalogosan sem jobb a helyzet, párszor már elég intenzíven elcsaphattak volna, mert sose tudom, hogy akkor most merre is kell körülnézni. Az angolok különcök. És hülyék.

ausztrál fosan

Jó hírrel indul a nap, vártam ugye a telefont a Woolworth's HR-től az újabb interjú miatt. Jött is a hívás, de úgy látják a kedves HR-es szakemberek, hogy nincs szükség egy további, 3. interjúra a hőn áhított árufeltöltői pozíció betöltéséhez, így csupán gratuláltak, enyém az állás. Szombat reggel agymosás, aztán lehet menni angolt tanulni a dobozoktól, meg a folpakkozott csirkefarhátaktól.

heti miatünet #3

Még múlt pénteken kaptam egy hívást a Woolworth's-ből (food retail lánc), hogy leszek szíves befáradni másnap, azaz szombaton az egyik áruházukba egy interjúra. Jelentkeztem náluk pár pozícióra, csupa magas kvalitású munkákra, a "hűtött áru asszisztenstől" egészen az éjszakai árufeltöltőig. Hiába, nehéz az élet 20 órán innen. Este csatlakoztam Orsiékhoz, céges jamboree tartatott, első körben egy billiárd teremben, majd utána a cég egyik menedzserének villájában. Mindez a Hillary's-nél volt, ahova Orsi egyik munkatársnője vitt minket, egy Grand Vitara-val, amire 24 évesen két év alatt gyűjtött pénzt az asszisztensi fizetéséből. Vicces. Miután kiderült, hogy a billiárdban kb annyira vagyok tehetséges mint a cimbalmozásban, jöhetett a villa meg a hús. Később összeállt a kép, hogy ez egy ilyen év végi kösziamunkátemberekegyetekésbasszatokbe zsúr. Volt pár korrekt arc, talán a felét még értettem is a mondandójuknak, bár volt egy faszi, konkrétan az egész hóbelebanc chair man-e, akinél az igazi vadausztrál akcentus, a pöszeség és a módosult tudatállapot kombó valahogy nem adta ki. Igaz a fasza vörösbor hatására már profi mosolygás mögé bújtatott "yeah"-vel adtam mindenkinek a tudtára, hogy hirtelen megint megtanultam angolul, és én vagyok John Oxford. Amikor sültek a húsok... hát az valami borzalom volt (2m*1m-es sütőfelület, roskadásig pakolva marhával, csirkével, meg bazi nagy csőkolbikkal), mikor realizáltam a tényállást, lemerevedett testemet és kigúvadt szemeimet látva jól kiröhögtek az ilyen nagykutyák. Innen üzenem nekik, hogy most már tuti ők is bekerülnek a bekaphatja rovatba, hacsaknem korrumpálnak meg egy kibaszott zsíros állással a rozoga magvető bt-jüknél.
 
Szombat délelőtt kocsinézés volt Andrew-val, majd állásinterjú 2-kor, ahova már délben indultam (légy átkozott TransPerth). Nos a nagy interjú egy multi agymosássá szelídült. Kb 20 ember be egy ablaktalan, neonfényes, agyonlégkondizott helyiségbe, ahol Trish a HR-es gombóc nekikezdett a véget nem érő mondandójának, majd gyors bemutatkozás kis játékkal. Mindenkinek volt egy párja, 5 perc duma, aztán jöhetett a párod bemutatása. No én kifogtam a 15 éves Ryan-t, aki annyit bírt kinyögni rólam, hogy "let me introduce this guy, he's from hungary, and he's...aaa...ööö...HUNGARIAN". Nos, köszönjük Ryan az alapos bemutatást. Szóval ez a hungarian megírt még egy rakás szánalmasan primitív tesztet, aztán hazament főzni az esti vendégekre.

Mert hogy voltak olyanok is, Andrew unokatestvére, a kis Vajas Jeremy (+barátnő), Martin a német helikopterszerelő, valamint a barátnője Vanda, aki magyar. A menü rántott húst volt krumplipürével, egész fasza lett, mind elfogyott. Ja és kéremszépen, a krumplipürét full egyedül csináltam (a családom most biztos lefordul a székről). Kurvajó vagyok, na.
 
Vasárnap áldoztunk a  kultúra oltárán, elmentünk az Art Gallery-be, jól magunkbaszívtuk a művészetet, aztán jól hazamentünk.

Hétfőn épp sokadik körömet futottam a rugby pályán, amikor csörgött a telefon. Na mondom tuti a Woolworth's-től hívnak, úgy is volt, búgó hangú hölgy csivitelte végig a 2 percet, aminek a végén - épp a seggemen készültem hiperventillálni - annyit bírtam kinyögni, hogy legyenek már oly cukorfalatok lenni, hogy megírják emailben az interjú részleteit. Megírták. Kedd 2 pm. Kedd reggel viszont telefon, hogy legyen inkább szerda 2 pm. Jóvan legyen.

Ugyh ma megvolt a 2. kör. Damien, a department manager fogadott, és elég keményen megizzasztott.
- Hol találtál rá a hirdetésre?

- Mondd csak, miért akarsz nálunk dolgozni?
- Miből gondolod, hogy te vagy a legmegfelelőbb személy erre a pozícióra?

- Szerinted mit jelent kiszolgálni egy vásárlót?

Majd miután közölte, hogy milyen kitűnő válaszokat adtam, elmondta, hogy akkor holnap sok szeretettel várnak a következő fordulóra, ami a store manager-rel lesz. Tehát árufeltöltőnek jelentkeztem. Damien édesanyja ma éjjel bizonyosan nem alszik. Ha ezek után nem lesz különbejáratú irodám (kilátással az óceánra persze), közvetlen forródrótom piros telefonnal Moszkvába és Washingtonba, valamint nem kapom meg a világ atom-fegyverarzenáljának indítási kulcsait tartalmazó, szigorú fémkoffert, akkor csúnya bajuszösszeakasztás meg porösszerúgás lesz John Woolworth's-szel.

OZ fauna #1

Új rovatot indítok, állatosat. Mer' van itt bőven, vannak aranyosak és köcsögök, ártatlanok és veszélyesek, szépek és rondák.

Az első fejezet kapásból egy kicsit rendhagyó lesz. Egy madárról lesz szó, aminek nem tudom mi a neve. Még csak azt sem tudom hogy néz ki. Egy dolgot viszont tudok. Hogy milyen a hangja. Olyan mint amikor egy TZ4K idegzsábát tárcsáz az idegpályáid helyére egy rozsdaette kultivátorral.

Erre ébredünk éjjel faszom:
16 kHz, 100 dB
i-i-ü  >>  i-i-ü  >>  i-i-ü  >>  i-i-ü  >>  u-u-ü-ü-á-á-é-é-i-i-ü

Tökéletes négynegyeddel operált a kis rohadék, majd rácsűrte a kiállást, és már kezdte is újra a szeletelést. Tiszta Hyperspace, szerencsére mély nélkül. Addig nem hagyta abba, míg ki nem mentem a kertbe levadászni a csőrös buziját. Éjjel. Boxerban. Seprűvel.

az aussie net is bekaphatja #1

Hirtelen felindulásomban csupán ennyi, a többit meg beleüvöltöm az ordas éjszakába. ADSL2+ 2009-ben. Anyád. (Folyt. köv.)

barbie a parton

Hát aztakurva, konkrétan már ezért megérte kijönni ide. Eleinte megnyikkanni nem bírtam a látványtól, max némi "a kutya fáját" vagy "ó, a manóba" hagyta el a számat. Ausztráliában nagy nemzeti sport a barbecue-zás (hússütés szabadban, gázos vagy fatüzeléses sütőn), gurul is mindenki. Húst sütnek mindig, reggel, délben, este. Húst sütnek mindenhol, otthon, munkahelyen, parkban, földön, vízen, levegőben. Ennek megfelelően elég sok helyen van nyílvános barbecue sütő, ami általában ingyen működik, vagy pár dollár fejében. Az operáció a következőképpen néz ki: anyu-apu otthon előkészíti a kaját, bepácolja a húst, felvág 4 pöttyös labda méretű hagymát, némi zöldséget, varázsol hozzá még ezt-azt, konkrétan kenyeret, meg folyékony kenyeret (az ausztrálok nem isznak ausztrál sört, sznob népség). Ha becsomagolták a kölyköket is, huppanás a V8-ba, és csapatás a megfelelő helyszínre, ott kollektív sütés, mértéktelen zabálás, döglés és gyönyörködés a helyszínben.

Ez a mi esetünkben úgy nézett ki, hogy vasárnap délután Orsival el a boltba, onnan el Bálintékhoz, onnan el a City Beach-re. A látvány elég durva, de tényleg. Nem különösebben vagyok fogékony az ilyen nagy túristáskodós városnézős dolgokra, de ez tényleg fáraó. (Egyszer jöttünk haza Pilsen városából, épp Prágán hajtottunk keresztül, amikor dugóba kerültünk, és a jobb1-en ülő lány felkiáltott, hogy "nézzééteek, ott a Vencel-tér", majd másodmagammal a hátsó sorban elintéztük annyival, hogy "fasza.") Kiszemeltük a sütőnket, ami foglalt volt, ugyh megvártuk míg César Javier Cancún a mexikói bandatag megsütötte a kolbászait, és már pakolhattuk is az eledelt a rozsdamentes acélból készült sütőlapra. Amíg Anna és Orsi megtündérkedték a kaját, addig Bálinttal jól megbeszéltük, hogy mekkora sportemberek vagyunk, és hogy ki a nagyobb Usain Bolt. A legtöbb idelátogató hoz magával székeket, asztalokat, mindenfélét, mi befoglaltuk a néhány pad+asztal kombó egyikét. Lakmározás közben aktív naplemente csodálás, légy eliminálás, és erős védekezés a gyilkos napsugarak ellen. Majd laza séta közvetlenül a vízhez, még több hülekedve csodálás, aztán tipli haza.

Képekért kattintsatok a jobb oldalon lévő "linkek" box megfelelő sorára.

a 20 óra is bekaphatja

Meg John Jogszabály, meg John Work Limitation, meg John Vízum, és John TransPerth is. Mind, egytől-egyig bekaphatják.

Voltam ma állásinterjún egy kis digitális nyomdában, főleg matricákat nyomnak, cégérnek, kocsidekornak, anyámnak. Cassandra, a román hölgy fogadott, közben Jon Do ázsiai kiscsávó betűket stancolt kézzel, és már bent is voltam a tulaj, John irodájában (ez a John jóarc, nem kaphatja be). Gyors bájcsevej, tárgyratérés, megfelelés (szakmai szempontból). Álom. DE. 40 órában kéne dolgozni. Nekem nem gond. John-nak igen. A cégben nincs feketezsé (amiből a fekete óráimat lehetne fizetni). John rendes ember. John nem csal. Különben berakja az erszényébe az egész kócerájt a kengurunak öltözött APEH revizor.

Zokszó nélkül ráküldenék 4 marmonkanna arcú John-t azon ausztrál jogszabály megalkotójára, aki miatt csak 20 órát dolgozhatok egy héten, ezáltal minimálisra csökkentve az elérhető állások számát, és akkor a faszasági faktort meg sem említem. Merugye digitális nyomdában érdekes feladatokon hemperegni az elég mező, Don Faszom pizzériájában mosogatni meg nem az. A dollárról meg meg sem nyikkanok. Súlyos a különbség.

Ja és hogy a TransPerth miért is ismerkedhet meg közelebbről szerény ágyékom tájékával. Mert az interjú 9km-re volt ma, 2 busszal lehet oda eljutni. Ez eddig oké. Viszont a csatlakozás oly összehangolt, és professzionális méreteket öltő vetületéből fakadóan közel 2 óra volt oda, és vissza is az út. Tehát 9 km-ről beszélünk. A vízumomért 2 óra alatt értem ki Bécsbe Székesfehérvárról, ami 225 km. Mentem volna gyalog.

Na kérem, ugyh itt se minden csupa lazúr, bár ma 33 Celsius fokot mutat a hőmérő higanyszála, kedves, nyályas olvasó.

heti miatünet #2

Mivel van egy komplett házrészünk, ezáltal külön fürdőt wc-t és több szobát is birtokolva, amellett döntöttünk, hogy kicsit rendbevágjuk a dolgokat, és egy élhetőbb teret hozunk létre magunknak. Így lett külön hálószobánk, amiben nem meglepő módon egy ágy van (meg néha pókok, mint pl tegnap, egy komplett kolónia lepte el a ruháim környékét a szekrényben, sok pici kis fehér rohadék, de megmutattam nekik a magyarok istenét), Orsi régi szobájából pedig "dolgozószoba" teremtődött szorgos, ámde még mindig munkanélküli kezeim által (picsa picsa picsa). Mi kell egy dolgozószobához? Asztal. Lett? Lett. Hogy honnan? Hát az IKEA-ból. Már előre kinéztük az áldozatot, én Mikael-t szerettem volna, mert otthon is olyanom volt az albiban, és tökre bevált, nagy, olcsó (otthon 10.000 kemény magyar forint) és strapabíró is, megbír vagy két kukoricás zsákot. Itt viszont 109$ az ára, ami alulról nyaldossa a 18e Ft-ot. Jöhetett a B terv, egy konyhaasztal, ami talán Döner névre hallgatott, bár ezt kétlem, ugyh hívjuk BJÖLBENSMUKK-nak. Ez csak 89$, méretben 20 centi mínusz, elviselhető differencia. Viszont biztos ami biztos, megnéztem a sima asztallapokat, a lábbakkal egyetemben, és szintén 89$-ra jött ki egy Mikael asztallap plusz 4 fém láb, ráadásul ez még nagyobb is, mint az eredeti Mikael. Megszületett tehát a döntés, irány a vásártér meg raktár vagy mi az. Begyűjtöttünk gyorsan mindent, tűz a kasszához, előtte azért jó magyarként betértem a Szar Áruk Részlegébe, ami itt picit más alapokon nyugszik mint odahaza. Otthon konkrétan olyan kanapékat akarnak eladni 10% engedménnyel, amiken négyszer végigsöpört az El Ninho, hatszor lenyilazták a sziúk, és 355x telefingotta Sven-Gören Ikea meg Juha Kankkunen a napi depresszióűző vodkaadag szürcsölése közben. Kicsit magyaros az árpolitika. Itt viszont? Kapásból félár. Ki is szúrtam egy olyan asztallapot, mint amilyet a pénztárhoz toltunk, csak más színben, akkut saroksérüléssel. Tökéletes itthagyni, ugyh gyors csere, és már mehettünk is 1 dolláros hot-dogot zabálni. Meg hazáig cipelni a cuccokat, vonaton, buszon, majd' 2 órán át (és nem, nincs messze az IKEA, csak 20km, viszont ilyen a tömegközlekedés hétvégén). Azóta már nem csak görnyedve, meg ágyon ülve lehet számítózni. Örül a gerinc.

Andrew, a háziúr ígért ugye egy munkalehetőséget nekem, amire eléggé számítottam, hiszen tutira mondta, ennek ellenére viszont kis csalódás volt, mikor kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, mert csak heti 20 órát dolgozhatok. Kímélnem kell magam na. Ugyh azóta komoly munkakeresésben vagyok, eléggé nem egyszerű. A 20 órás korlátozás miatt korrekt kis nyali-fali, főleg, hogy itt nem csalnak, nem feketéznek a munkáltatók. Legrosszabb esetben áruba bocsájtom az ellenállhatatlan és végletekig kisportolt testem.

Így a hétköznapjaimon többnyire donaldkacsázok, igazi internet hard user-ré váltam (egyáltalán nem unom.), továbbá házitündérkedek, meg edzek, és persze nagy intenzitással keresem a helyem az ausztrál munkaerőpiacon. Egyelőre nem annyira izgalmas, ugyh mindig várom a hétvégéket. Amikről szintén írok majd, vagy nem. Még eldöntöm, hogy megérdemlitek-e.

kertvárosi építészet

Igazából mi nem is annyira Perth-ben lakunk, hanem konkrétan Bibra Lake-ben. Nyugodtan tekinthetjük Perth egyik kertvárosának, az is. Úgy kell elképzelni mint az amerikai filmekben, vagy a Született Feleségek c. sorozatban. 6 millió tök ugyanolyan, kevés kivétellel tök jellegtelen házak picsányi telkeken, gyönyörű patent sorba rendezve, széles és kanyargós utcákkal, atom gyeppel lerakott előkerttel, kerítés nélkül.

A négy alapanyag, amiből építkeznek az itteniek: tégla, cserép, hullámlemez és hullámpala. Meg persze üveg és fa, de ezek most nem annyira érdekesek. Téglából vannak a házak, tehát nem könnyűszerkezetesek. Nem divat a vakolat, sem a homlokzaton, sem a beltérben (!!!). A mi házunkban kivételesen belül van. A maradi, finnyás, ámde annál kifinomultabb európai ízlésemnek meglehetősen furcsa belülről a téglafalat bámulni, pöttyet lehangoló is. A tetőre általában cserepet tesznek, de sokfelé látni sötét színű hullámlemezt, az egyik szomszéd házán pl. fekete van. Tökéletesen távol áll tőlem az építőmérnöki szakma, de józan paraszti ésszel átgondolva nem hiszem, hogy a legoptimálisabb megoldás egy évi 90.000.000 napsütéses órával bíró országban. A hullámlemez másik felhasználási területe a melléképületek, kb ebből készül minden csűr, ficak, bódé, viskó, kutyaól.

Mivel egymás hegyén-hátán vannak a házak, szilvásgombócnyi kertekkel, muszáj elszeparálni a szomszédokat, ha csak nem akarjuk azt nézni minden szombaton, ahogy Ray, a szimpatikus szomszéd kakadut béget a heti családi performansz keretében. No mit csinál ennek érdekében az ausztrál? Elmegy a tüzépre, és vesz hullámpalát, aztán leássa, összefogatja csavarral, és kész. Mindenki bámulja a szürke palát, aminek az alja elvörösödik az itteni föld színe és gondolom a reá zuhogó csapadék miatt. Wunderfasza, meg szép is.

A házak egyébként tágasak meg minden, bár a hálószobák kicsik, de mindenhol van beépített gardrób szekrény, erre külön figyelnek a tervezés során. Az ajtókon ez a gömbkilincs van, lehet vagánykodni, csapkodni az ajtót mint Jockey meg Samantha. A mi házunkban 2 nappali van, plusz egy ebédlő, kihasználjuk. Irgalmatlan rezsót építenek minden konyhába, de hogy ne legyenek magányos, megy melléje az irgalmatlan sütő, általában kettő. A villanykapcsolók fordítva működnek, tehát a fel a le, a le meg a fel. Imádom amikor komplett kapcsolótábla rendszeren kell lenyomnom egy darabot, azonnali hatállyal megfeszülnek az idegpályáim, és persze sikerül kifutópályát meg karácsonyfát csinálni a házból. Jurij meg jól szórakozik a MIR-en, amikor unalmában bemér minket az intergalaktikus teleszkópjával.

A melegvíz a házak tetején lévő tartályból jön, melyet napkollektor fűt fel. Stabilan működik, amikor nincs nap, akkor gondolom az elektromos hálózat segíti ki a rendszert. Az előkertekben általában automata öntözőrendszer van, ahol nincs, oda megy a kertész az el camino-jával. A garázsok viccesek, ahol van, ott önműködő ajtaja van, oldala viszont a legtöbb helyen nincs. Általános kép, hogy a házak előtt 2-5 autó áll, itt az emberek autóznak. Aki nem, az vagy 17 év alatti, vagy öreg és nem lát, vagy esetleg segítséggel él, vagy csóró mint mi. A postaláda többnyire egy beton vagy téglabunker, a levelek védve vannak mindenféle természeti csapástól. A hulladékot minden háznál szelektíven gyűjtik, egy kuka a kommunális szemétnek, egy meg az újrahasznosíthatónak. Az internetszolgáltatás egy óóriáskaniszternyi szarparadicsom, külön postot fogok szentelni neki, de megvárom míg igazán felbasz.

Perth Zoo

Vasárnap vóótunk a zzáállatkertbe.
Faszavót.
Láttam kengurut.
Meg is érintettem egyet.
Azóta megváltozott az életem.
Volt koala is.
Viszonylag unalmas állat.
A krokodil tündéri volt.
Csak akkora mint egy pótkocsis Zil.
A vidra vicces állat.
Hülyére veszik egymást.
A madarak színesek.
Tutira sok a trafó közöttük.
A szurikáta továbbra is felfoghatatlan állat.
Zseniálisak.
A mókus a helyi sheriff.

suli

Ausztráliában nagy biznisz a nyelvtanulás, a világ minden tájáról, főleg ázsiai országokból özönlenek ide a fiatalok, hogy angolt tanuljanak iskolai keretek között. Ennek megfelelően rohadt sok az ázsiai, mondom ezt úgy, hogy állítólag a nyugati parton még nincsenek is olyan sokan. Nagyrészük work and holiday vízummal van itt, ami néhány partnerország állampolgárainak elérhető csak. A lényege az, hogy 18 és 30 év közöttiek simán kaphatnak 12 hónapra ausztrál vízumot, és gyakorlatilag azt dolgoznak amit akarnak, minimális korlátozással. Én meg reszelem a makkot a heti 20 órával.

Szóval rengeteg nyelviskola van (kőkemény üzleti alapokon nyugvó, rohadt drága intézmények), és persze mindegyik azt hinti magáról, hogy ők Bill Cambridge meg John Oxford, és hogy világbéke. Kitaláltam, hogy lesz nekem itt ingyen suli, már mérne lenne, magyar vagyok. Néhány órás guglizás után találtam is egy helyet, ahol elméletileg tartanak ingyen kurzusokat. Felhívtam a kontakt személyt, aki tök jó arc volt a telefonban, és miután megtudta, hogy magyar vagyok, egyből lökte, hogy élt csehországban, tudja ki az a Pavel Kuka, meg látott már meggyfán pókot, stb stb. Jelenleg szombatonként vannak ingyenes kurzusaik, még 2 alkalommal lesz, utána novemberben indul egy hétköznapi.

Egyébként nem állt össze a kép az ingyenes oktatást illetően, konkrétan hogy egyáltalán miért van. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez ilyen kampányszerű, csaliféleség lehet. Odamész, jól érzed magad, még tanulsz is, aztán egyszercsak hopp, már fizeted is a súlyos dodókat hetente. Ettől függetlenül szombaton a helyszínre libbentünk Orsolyával (kicsit korán indultunk és érkeztünk a tömegközlekedés miatt, később rendesen rárontok a helyi BKV-ra egy post erejéig), és megvilágosodtam. Ez a suli angol nyelvtanárokat képez, a nyelvtanároknak pedig béna diákok kellenek, mint mi. Meg a 20 Teng Hsziao-ping és a MOSZAD ügynök. 3 kistanár tartott 1-1 órát, kedves jámbor emberek, tanárnak csak egy való közülük. Kicsit hülyén néztem, amikor a skót kistanár csaj gyakoroltatott velünk kiejtést. Persze több köze van neki az angolhoz mint nekem, de akkor is. Némi nyelvtant tanítottak, semmi újat, annyira sok értelme nem volt elmenni, bár megismerkedtünk 2 tajvani csajjal. Tehát eljöttem Ausztráliába tajvaniakkal ismerkedni.

Szerénytelenül talán mi voltunk Orsival a legjobbak a csoportban, érdekes volt hallani, hogy az ázsiaiak ha tök jól is tudnak angolul, a kiejtésük akkor se lesz valami jó, gondolom az anyanyelvükkel elsajátított hangképzés miatt. Megnézzük most szombaton is, aztán beszélek majd az egész szervezőjével, hogy várható-e a novemberben kezdődő kurzusban olyan csoport, ami kifejezetten a beszédre megy rá, merugye az lenne csak az igazán dizni.

Amúgy az egészről a középiskolai "nyelvoktatás" jut eszembe, ott előszeretettel alibizték le a pörköltszagú nyelvtanárok a munkájukat, és fogadtak kistanárokat (volt vagy bruttó 3 értelmes, tényleg tanárnak való). 4 éven át heti 6 órában tanultam angolt, ennyi idő alatt minimum szakfordítónak kellett volna lennem, ehhez képest az utolsó évben 3 hónap alatt egy magántanár segített másodmagamon heti 1,5 órában. És lett nyelvvizsga, meg toronyóra lánccal, mindegyik sokat ér. Csak értitek na.

heti miatünet #1

Már egy hete itt vagyok (kengurut még nem láttam), ami viszonylag gyorsan elszaladt. Elég új még minden, meg tényleg nagyon más mint otthon, de szerintem hamar megszokom. Egyelőre kicsit eseménytelenek a napok, van már viszont ausztrál telefonszámom, bankszámlám, lassan adószámom is, SmartRider kártyám (tömegközlekedéshez). A jövő héttől talán munkám is.

Néha olyanokkal szórakoztatom magam, hogy spontán eltévedek. Mint pl ma reggel. Mentségemre legyen mondva, hogy európai szemnek az összes ház tök ugyanolyan egy ilyen kertvárosban. Nos, annyit már megtanultam, hogy jobbra a busz, balra a bolt van. Homorú volt a gyomor, ugyh kis gondolkodás után balra indultam, de az első T kereszteződésnél meg voltam lőve, mert nem volt ismerős egyik irány sem. Ámondom biztos rossz felé indultam. Nyargalás vissza, áábanyek, erre tuti a busz van. Na még egyszer az eredeti irány, a tanultak szerint. A T-hez érkezve megint csak tök satuként lestem, de egyszercsak bevillant, hogy hát bazmeg, nem áll az utca végében a csillogó sárga Honda. Innentől kezdve megvolt a helyes irány, végül a gyomor is megnyugodott. A kis intermezzo alatt 3x köszöntem zavartan az éppen a gyepét locsoló szembeszomszédnak.
Mi a tanulság? Viszonyítási pontként igyekezzünk statikus dolgokat megjegyezni, ne pedig helyváltoztatásra képes tárgyakat.

Este Fremantle, megnézzük milyen a helyi rákenról.

Közben a szomszéd odaát egy irgalmatlan hangú láncfűrésszel balalajkázik, éppen nyesi a kertünkbe átlógó citromfáját, hogy ne tudjunk csemegézni róla. Jó pár kilo landolt már Orsi teájában. Persze simán lehet, hogy kertészettudományi indokok vezetnek tettéhez, ettől függetlenül irigy geci.

az Optus bekaphatja

Meg én is. Amiért ékezettel írom le az accountom regisztrálásánál a biztonsági kérdésekre a választ. Meg amiért a sikeres reggelés után 12 mp-cel elfelejtem a 2x is megadott jelszót. És amikor el akarom magamnak küldetni, akkor meg már hiába adom meg a biztonsági kérdésekre a választ, mert az Optus rendszere nem tudja értelmezni az ékezetes karaktereket, de persze elfogadni el tudta. Ugyh mobilügyekben lőttek a tudatos fogyasztói magatartásomnak. Nem követem, és nem kontrollálom a telefonhasználatomat az interneten.

Ja és hogy mi az az Optus. Az egyik ausztrál mobilszolgáltató a három közül. Hogy miért őket választottam?
Hát ezért:

stoppolás

Nem, nem zoknit stoppoltam, meg nem is harisnyát. A zokniaim eltűntek ugye, harisnyát meg már nem hordok. Megbeszéltük ma Orsival, hogy ebédidőben bemegyek a munkahelyére, és megyünk nekem bankszámlát nyitni, hogy legyen hova utalni a drogpénzt. Utána elparádézok a belvárosban, és együtt jövünk haza a minta kertvárosunkba. Ki is néztem a buszt, amivel megyek a Mandurah Rail-ig. Sose szokásom sehova se időben menni, de most az egyszer tényleg elindultam patent módon, persze a busz gyönyörűszépen húzott el a homlokom előtt, még fasza ívet is rakott az egyenesbe. Következő busz 1 óra múlva. Ámondom jóvan nem gond, mégiscsak egy kultúrált ország kedves népe a lakótársam ezen a kontinensen, stoppolok. Tuti megáll valaki, úgyis mindenkit érdekel hogy vagyok, mindenkinek a pajtása vagyok, mindenki megkérdezi mi a dörgés (Howareyoudoingmateazapátokfaszaazégbefel).

Óóóóóóóre. Megálltakmi. Itt vagy nem ismerik a stoppolás intézményét, vagy én nézek ki minden hájjal megkent, hétpróbás baltás haramiának. Pedig elővettem a legártatlanabb, újszülött wallaby tekintetem, de semmi. Mindenki csak hülyén bámult. Az öregek mint otthon, rá voltak sziloplasztozva a kormánykerékre meg a szélvédőre, a ferdeszeműek meg egyenesen úgy néztek rám, mintha menne az újabb atom a családnak, pedig ha valahol külön diszciplina és művészeti ág a transzportáció, akkor az Ázsia.

Kedves ausztrál autósok, fel lehet dugni kötelező jelleggel az ánuszba egy koalát vagy egy tasmán ördögöt, lehet választani, kurvajószívű vagyok. Továbbá veszek egy saját buszt, sárga Ikarus-t, 8 tengellyel, retarderrel meg csapágyas injektorral, és végigszántom vele az összes V6-V8 rozoga fost!

Cottesloe Beach

Harmadik napomon, két napnyi jetlag-es városban bolyongás után az volt a terv, hogy húzás az Indiai-óceán partjára, mer' Szilárd faszagyerekvót, és patent az idő, meg én ilyen vizimajom vagyok. Persze vasárnap reggel kb kettéfagytam, a nap meg bement a medve mellé a barlangba. Minden mindegy alapon azért elindultunk Fremantle-be busszal (közeli kikötőváros, kb. egybe van épülve Perth-szel), amin nyílván 30 megatonna tolóerővel működött a 18 fokos levegőt keringető LÉGKONDÍCIONÁLÓ BERENDEZÉS. Anyád. Itt végigjártuk a helyi piacot, kb. mint otthon, a bóvli szaroktól egészen az értelmes dolgokig van minden, pl. étel, meg kulcstartó, amit muszáj volt megvennem a nem létező kulcsomhoz. Betértünk pár ruhaüzletbe, megállapítható, hogy vannak fasza dógok (Gabi zokognál), veszek is majd, de elébb munka kell.

Felpattanva a Fremantle Rail-re, pár megállónyit utazva megérkeztünk Cottesloe városkába, a megállótól kb 5 perc séta a part egy dombon át. Pazar kilátás az óceánra, a messzi távolban halványan kirajzolódva kikötésre várakozó konténerszállító óriáshajók, a lábam előtt pedig a homokos part, meg a viz. Ekkorra már enyhe szellő, 27 fok és napsütés uralta az időjárást, hát mi ez ha nem felhívás keringőre? Gyors átvedlés, védekezés a káros UV A-Zs sugarak ellen, aztán tűz csucsu.

Gyakorlatilag közel szélcsendben is kb. 2 m-es hullámok voltak, persze kiafaszagyerek alapon azonnal bele a közepébe. DÜ. Hát csak lestem mint a lőtt rétisas, valami iszonyat elemi ereje van egy ilyennek. Többször átforgatott mindenféle tengelyem körül mindenféle irányba, kicsit ijesztő volt. Meg kurvajó is. Ugyh a következő fél órára megvolt a szórakozásom, aztán kicsinált ez a hullámosdi. Már kijönni is alig bírtam, még a sekélyebb részekben is nagyon durva ereje van az árapály jelenségnek (lehet nem ez a pontos meghatározás).

Most már értem miért veszélyes sport a szörfözés, és miért vigyáz egy csomó életmentő (nagyrészük kis taknyos, akik a partnak háttal árulják a petrezselymet egymásnak) a fürdőzőkre. Van még egy biztonsági elem bevetve a strandolókért, Medúza Úr és emberei kis repülőkkel és helikopterekkel pásztázzák a fürdőző sávot, hátha felbukkan CáPeti vagy CáPali, és megkívánná a vádliporcomat. Mondjuk nem tudom mi van, ha tényleg felbukkannának, megfúj egy úttörő sípot a pilóta vagy mi? Leállítja a motort.

eye candy

Továbbá szerény széljegyzetként megállapítható kedves hímnemű olvasók (Orsi ezt most nem olvasod.), hogy van mit látni egy ilyen egzotikus helyeket érintő úton. Buzi aki nem utazik.

BazsiPod és a tömegközlekedés

Az itteni közösségi közlekedést szolgáltató cég, a TransPerth honlapjáról le lehet tölteni a menetrendeket, térképeket, általános infókat iPodra. Vagány a dolog. Persze tudom, van wap a telefonomon, van internet otthon, meg van minden nagyobb állomáson az ottani járatokról papír alapú menetrend. Csak érted, én onnan jövök, hogy albavolan.hu.

az odaút

A desztináció tehát Perth, WA. Budapestről ezt egy 2 átszállásos repülőúttal lehet abszolválni 24-28 óra alatt. Okt. 14-én este indult a gépem Ferihegyről, előtte bő 2 órával még pakoltam Gabinál, utána gyors reptéri transzfer Takszi és Gabi hathatós segítségével. Jó fél óra a dugóban + nemlejövés a ferihegyi gyorsforgalmiról. Tetézte a fejetlenséget a köcsög check-ines banda. Odamegyek egy kedves lányhoz, 26 kg a bőrönd, 23 lehet, mondom 1 évre megyek, messze. Kedves lány tényleg kedves, mondja oké. Mondom akkor gyorsba lefóliáztatom, mert kilopják az ember szemét is. Sietek vissza a pulthoz, kedves lány számítógépe elment borért, irány a másik pult, ott éppen betanítás zajlik balfasz lánnyal és az igazság bajnokával. Hát ki kéne dobni 3 kilót a pakkból. Jó kész, agyam négyfelé, mondom akkor most ezt mégis hogy, melyikük adja oda az újrafóliázás árát, stb. Ők nyertek, de amint kifogom az aranyhalat az óceánból, kiutaltatok a tanáccsal 6 ladyboy-t az igazság bajnokának, meg kimetszetem 4 veséjét és 9 hörgőlebenyét.

Tehát, az első átszállás Párizsban a CDG reptéren volt (ami nekem fiatal átlagmagyarnak igen meghökkentő volt, böszme nagy reptér, kb 10 terminállal, és valami atom modern építészettel), kb fél óra volt mire átértem egyik terminálból a másikba, még a 2 percenként közlekedő, teljesen automatizált, sofőr nélküli vonatot is igénybe kellett venni hozzá.

Innen indult az utazás leghosszabb szakasza, 12,5 óra a levegőben a malajziai Szingapúrig. Hát a repülés első felében nem volt őszinte a mosolyom, konkétan eléggé szorítottam a majrévasat, mindenféle leszakadó hajtóműveket és szárnyakat, meg hirtelen elváló kabinborításokat vízionáltam. Igaz tehettem ezt azért is, mert a közel 400 utas közül egy valaki nem élvezhette az előtte lévő LCD-n a szórakoztató (esetemben figyelemelterelő) rendszert. Igen, én voltam az. 12,5 óra 12 km magasban egy 300 tonnás vashengerben, balra Yan, a kínai cserediák, jobbra John az ír alkoholista. Közben piperkőc francia majmok (ez a steward pontos definíciója az Air France-nál) próbálták az arcukra erőltetni műkedvességüket.

Aludni nem igazán bírtam a fentiek miatt, ugyh kicsit megrogyva érkeztem Szingapúrba, ahol a gépből kiszállva látom, hogy áll előttem egy maláj csóka, kezében tábla, rajta a nevemmel. Namondom akkurva, kocsit küldtek értem Perth-ből, vagy gyémánttal, kurvákkal meg uzival telerakott private jet-et. Persze egyik sem, csak kavarni kellett valamit a vízummal. Szinte azonnal téptem is becsekkolni, és már indultam is Ausztráliába. Ezen a gépen leghátul ültem középen egy skót házaspárral (a lehető legközelebb a kaja-pia ellátó központhoz), akik vagány arcok voltak, jól beboroztattak. Hirtelen meg is tanultam angolul, kiválóan eldiskuráltunk a nyelvekről, meg a sörökről.

Péntek 0:30-kor landoltam az ötödik kontinensen, totál rotty voltam, még 1 óra volt mire kijutottam a leányhoz. Még a gépen ki kellett tölteni egy papírt, hogy mit viszek be az országba, ezt a vámosok csekkolták belépéskor, én beírtam, hogy viszek élelmiszert, ugyh mehettem vámvizsgálatra, ami végül meghiúsúlt, mert a bőröndömön vki eltekerte a számkódos zárat (azt se tudtam, hogy van rajta), és rohadtul nem tudtam kinyitni a vámos nőci előtt. Megpróbálta ő is, aztán csak legyintett, azért még ráküldte az x-rayt a csomagra, aztán elengedett.

És akkor egyszer csak ott voltam.

pakolás

Ha elmegy az ember majd' 1 évre egy másik kontinensre, akkor azért be kell csomagolni ezt-azt. Ezesetben viszont 32 kg-mal gazdálkodhattam, amiből kb. 10 kg a két táskám, mivel a tesóméktól lejmolt utazóbőrönd (az űrbe is elég lenne) "nem az hogy nagy, hanem kiiiiiiba**ott nagy". Ugyh ennek megfelelően nem különösebben izgultam túl a dolgot, meg amúgy se tettem volna. 5 póló, egy heti alsónemű, 2 zokni (továbbra se tudom hol van a többi, 2 hónapja egyszerűen eltűnt az egész hadosztály, A-tól Zs-ig), továbbá 2-3 pulcsi, némi magyaros ajándék, angolkönyv, laptop meg a fottoapparatgemüsenpraktischelööözung. Egy nappal indulás előtt még skype-oltam Orsival, mutattam neki webkamerán keresztül, hogy hogyan is állok, majd bontotta a hívást.

hogy miért is?

Mer' elment a leány a világ másik végére, és úgy adódott, hogy én meg utána.
Így kötöttem ki a nyugat-ausztráliai Perth-ben.