a 20 óra is bekaphatja

Meg John Jogszabály, meg John Work Limitation, meg John Vízum, és John TransPerth is. Mind, egytől-egyig bekaphatják.

Voltam ma állásinterjún egy kis digitális nyomdában, főleg matricákat nyomnak, cégérnek, kocsidekornak, anyámnak. Cassandra, a román hölgy fogadott, közben Jon Do ázsiai kiscsávó betűket stancolt kézzel, és már bent is voltam a tulaj, John irodájában (ez a John jóarc, nem kaphatja be). Gyors bájcsevej, tárgyratérés, megfelelés (szakmai szempontból). Álom. DE. 40 órában kéne dolgozni. Nekem nem gond. John-nak igen. A cégben nincs feketezsé (amiből a fekete óráimat lehetne fizetni). John rendes ember. John nem csal. Különben berakja az erszényébe az egész kócerájt a kengurunak öltözött APEH revizor.

Zokszó nélkül ráküldenék 4 marmonkanna arcú John-t azon ausztrál jogszabály megalkotójára, aki miatt csak 20 órát dolgozhatok egy héten, ezáltal minimálisra csökkentve az elérhető állások számát, és akkor a faszasági faktort meg sem említem. Merugye digitális nyomdában érdekes feladatokon hemperegni az elég mező, Don Faszom pizzériájában mosogatni meg nem az. A dollárról meg meg sem nyikkanok. Súlyos a különbség.

Ja és hogy a TransPerth miért is ismerkedhet meg közelebbről szerény ágyékom tájékával. Mert az interjú 9km-re volt ma, 2 busszal lehet oda eljutni. Ez eddig oké. Viszont a csatlakozás oly összehangolt, és professzionális méreteket öltő vetületéből fakadóan közel 2 óra volt oda, és vissza is az út. Tehát 9 km-ről beszélünk. A vízumomért 2 óra alatt értem ki Bécsbe Székesfehérvárról, ami 225 km. Mentem volna gyalog.

Na kérem, ugyh itt se minden csupa lazúr, bár ma 33 Celsius fokot mutat a hőmérő higanyszála, kedves, nyályas olvasó.