az odaút

A desztináció tehát Perth, WA. Budapestről ezt egy 2 átszállásos repülőúttal lehet abszolválni 24-28 óra alatt. Okt. 14-én este indult a gépem Ferihegyről, előtte bő 2 órával még pakoltam Gabinál, utána gyors reptéri transzfer Takszi és Gabi hathatós segítségével. Jó fél óra a dugóban + nemlejövés a ferihegyi gyorsforgalmiról. Tetézte a fejetlenséget a köcsög check-ines banda. Odamegyek egy kedves lányhoz, 26 kg a bőrönd, 23 lehet, mondom 1 évre megyek, messze. Kedves lány tényleg kedves, mondja oké. Mondom akkor gyorsba lefóliáztatom, mert kilopják az ember szemét is. Sietek vissza a pulthoz, kedves lány számítógépe elment borért, irány a másik pult, ott éppen betanítás zajlik balfasz lánnyal és az igazság bajnokával. Hát ki kéne dobni 3 kilót a pakkból. Jó kész, agyam négyfelé, mondom akkor most ezt mégis hogy, melyikük adja oda az újrafóliázás árát, stb. Ők nyertek, de amint kifogom az aranyhalat az óceánból, kiutaltatok a tanáccsal 6 ladyboy-t az igazság bajnokának, meg kimetszetem 4 veséjét és 9 hörgőlebenyét.

Tehát, az első átszállás Párizsban a CDG reptéren volt (ami nekem fiatal átlagmagyarnak igen meghökkentő volt, böszme nagy reptér, kb 10 terminállal, és valami atom modern építészettel), kb fél óra volt mire átértem egyik terminálból a másikba, még a 2 percenként közlekedő, teljesen automatizált, sofőr nélküli vonatot is igénybe kellett venni hozzá.

Innen indult az utazás leghosszabb szakasza, 12,5 óra a levegőben a malajziai Szingapúrig. Hát a repülés első felében nem volt őszinte a mosolyom, konkétan eléggé szorítottam a majrévasat, mindenféle leszakadó hajtóműveket és szárnyakat, meg hirtelen elváló kabinborításokat vízionáltam. Igaz tehettem ezt azért is, mert a közel 400 utas közül egy valaki nem élvezhette az előtte lévő LCD-n a szórakoztató (esetemben figyelemelterelő) rendszert. Igen, én voltam az. 12,5 óra 12 km magasban egy 300 tonnás vashengerben, balra Yan, a kínai cserediák, jobbra John az ír alkoholista. Közben piperkőc francia majmok (ez a steward pontos definíciója az Air France-nál) próbálták az arcukra erőltetni műkedvességüket.

Aludni nem igazán bírtam a fentiek miatt, ugyh kicsit megrogyva érkeztem Szingapúrba, ahol a gépből kiszállva látom, hogy áll előttem egy maláj csóka, kezében tábla, rajta a nevemmel. Namondom akkurva, kocsit küldtek értem Perth-ből, vagy gyémánttal, kurvákkal meg uzival telerakott private jet-et. Persze egyik sem, csak kavarni kellett valamit a vízummal. Szinte azonnal téptem is becsekkolni, és már indultam is Ausztráliába. Ezen a gépen leghátul ültem középen egy skót házaspárral (a lehető legközelebb a kaja-pia ellátó központhoz), akik vagány arcok voltak, jól beboroztattak. Hirtelen meg is tanultam angolul, kiválóan eldiskuráltunk a nyelvekről, meg a sörökről.

Péntek 0:30-kor landoltam az ötödik kontinensen, totál rotty voltam, még 1 óra volt mire kijutottam a leányhoz. Még a gépen ki kellett tölteni egy papírt, hogy mit viszek be az országba, ezt a vámosok csekkolták belépéskor, én beírtam, hogy viszek élelmiszert, ugyh mehettem vámvizsgálatra, ami végül meghiúsúlt, mert a bőröndömön vki eltekerte a számkódos zárat (azt se tudtam, hogy van rajta), és rohadtul nem tudtam kinyitni a vámos nőci előtt. Megpróbálta ő is, aztán csak legyintett, azért még ráküldte az x-rayt a csomagra, aztán elengedett.

És akkor egyszer csak ott voltam.