Miután sikeresen teljesítettem mind a három superman tréninget, átvettem a szolgálati dobozbontókést és filctollat, valamint megkaptam az árufeltöltési kisnagymeghatározót (ha netán bármikor meginognék vaZSbetonbunkerbiztos tudásomban), el kezdtem aktívan dolgozni az élelmiszer kiskeredelem megkérdőjelezhetetlen mekkájában. Nem vészes a dolog, odamegyek-töltök-hazajövök. Kedves, középkorú chilei hölgy a csíf, akinek olyan az angolja, hogy felőlem a világ bármelyik másik nyelvén is megszólalhatna, akkor se tudnék különbséget tenni. A munkatársak mind ázsiaiak vagy afrikaiak és/vagy büdösek. Közben meg gőzerővel keresem a(z) fő/másod/új állást, aminek segítségével majd jól meghódítom a világot, és kíméletlenül leigázlak titeket.
Voltunk wakeboard-ozni, amit most csak azért írok, hogy óriási menő jános legyek, de igazából csak a többiek wakeboard-oztak, mi csak biscuit-eztünk. Eme vizes sportok epicentruma egy 9 személyes motorcsónak, izmos V8-cal, mely Jeremy családjáé. Van ugye a Swan folyó, ami Perth déli részén húzódik, és inkább egy öböl, semmint klasszikus folyómeder. Ide járnak ki mindenféle vízijárművel a népek, mégcsak jogsi sem szükséges a vezetésükhöz. Egy szabály van: a nagyobb hajónak van elsőbbsége. Autóbuziknak erősen javallt egy hasonló part meglátogatása, korrekt az akusztikai élmény (konkrétan megbukkantok mint a tevehugy). A legtöbben traileren hozzák a hajót, mert a vízen vagy valamelyik szárazdokkban tárolni rohadt drága, egy a fent említett hajó esetén kb 25.000$/év. Volt egy faszi, aki versenymotorcsónakkal jött, de olyannal, amikkel azokat a nagyon durva versenyeket nyomják a tv-ben, amik elszállnak, és ripityára törnek. Na ez a gép... :D Szóval ez amikor elindult, nem az hogy a parton, de még a vízen is megállt az élet. Egyrészt a hangja miatt, másrészt mert annyira kente neki a csóka, hogy az valami csuda volt. 150-nel tuti ment, élmény volt még nézni is. Kis adalékként azért idedobom a margóra, hogy a hajtásról 2 db 8 literes motor gondoskodott. Kettő bazmeg.
Ezt a biscuit-ezős dolgot már biztosan sokan próbáltátok, gyakorlatilag nem más, mint egy nagyra fújt úszógumi, ami úgy néz ki mint egy igazi zsaru fánk, és ezt kötik a motorcsónak után, egyszerre kettőt. Aztán usgyi. Tömören: picsajó. Bővebben: annál is picsajóbb. Persze kell hozzá egy ügyes motorcsónaksofőr, aki izgivé teszi a dolgot, magyarul szétbaszat a saját maga keltett hullámokon, és simán veszi az élesebbnél-élesebb kanyarokat, hogy kicsináljon a csónaktól való távolság és a centripetális erő hátványozott négyzetének osztott köbgyöke. Volt pár olyan hullámon való ugratás, amikor fejjel lefelé igen erőteljesen a vizet néztem, valahogy a levegőben magam alá fordultam, de ugye azonnal rántott vissza a motorcsónak, ugyh markolni kellett a majrévasat rendesen. Orsi nem élvezte annyira.
Megvolt az első férfias szocializációs ankét, amolyan klasszik céltalan piálás hajnalig (hányásig), ennek köszönhetően újabb előrelépés történt a tudományos életben. Már elküldtem ratifikálásra az alábbi doktrínát.
Egységnyi elfogyasztott alkoholmennyiség hatásának szignifikáns mérséklődésére nincs hatással a másik irányba tekeredő lefolyó víz, a fordított évszaksorrend, valamint a rossz oldalon való gépjárműforgalom. Tehát a következő axióma látszik igazoltnak: itt is irgalmatlanul be tudok baszni. John Pálinka és John Walker nagyembervót.
Kocsi update:
A hivatalos keresztelő előtt a pap eléggé rájárhatott a miseborra, mert a Kálmánból Károly lett. Ugyh ezentúl Károly.
Megvannak az első fogyaszási részeredmények is: 240 km-t mentünk 26 liter 91-es oktánszámú naftával. Ez 10,8-as fogyasztás, ami valljuk be igen meglepő, és nem mondható soknak egy ekkora dögtől. Nagy motor, nagy súly, bár az utóbbiról nem sokat tudok, mert itt nincs forgalmi engedély, annyira meg nem érdekel, hogy utánanézzek.
2009. november 24., kedd
2009. november 19., csütörtök
ásső
Már 2 napja kvázi trágya idő van, kicsit hűvösebb és esős. De ez nem olyan eső ám mint otthon, hanem ebben rendesen benne van a furfang. Alaphelyzet: viszonylagos nyugalom, enyhe szellők símogatják bársonyosan homlokom kopár fennsíkjait, még néhány fel-fel tünedező, huncut napsugaracskát is megkockáztatok az égbolton. Majd egyszercsak: 90 km/h-ás, elemi erejű szélcella, és rozsdás 100-as szögként aláhulló, kíméletlen esőcseppek zivatarba tagozódva rombolják porig a kedvem legutolsó halvány foszlányait. És ez a két szituáció váltja egymást bruttó 3-5 percenként. Micsoda égi színjáték, mily remek, mily fennséges. Konklúzió: John Rain és John Wind elmentek bebaszni.
2009. november 17., kedd
Kálmán, a sólyom
Talán már kiderült az előző postjaimból, hogy a tömegközlekedés errefelé bizony nem éppen fenékig tejfel. Ugyh egy hirtelen ötlettől vezérelve, illetve némi rábeszélés hatására kiírtunk egy tendert személygépjármű beszerzésre.
A pályázati anyagot senki sem vásárolta meg, így apróhirdetések útján próbálkoztunk Andrew hathatós segítségével (valahogy nehezen ment volna a magasszintű kommunikáció az atom vidéki tájszólású kombájnhuszárokkal, hogy akkor most tényleg csak szétugrott-e a diffi, vagy csak kikönyökölt a főtengely). Főleg '90 környéki Corollákat kerestünk 1.000$-os büdzsével. Rengeteg szemét volt, illetve 2-3 valószínűleg jó bőrben lévő szekér, amiket el is kapkodtak az orrunk elől. Aztán jött a füles a bukitól, hogy ismerős árulja a járgányát, pont nekünk való, még gyorsba rendbevágja, mielőtt megválik tőle. 16 éves Ford Falcon, 4 literes soros hatos motorral, 350.000 km-rel, automata váltóval, nem kevesebb mint egyezer dodóért. Állítólag ez az évszázad üzlete. Hát fúbaze, én a magyar autópiacon edződtem, szóval nem fűztem sok reményt a tepsi iránt. Egyik reggel gyors csekkolás, igazából nem tartom magam hülyének ha az autók világáról van szó, de ott a helyszínen hirtelen kis pisissé váltam. Egyrészt ezek a batár szarok tényleg nagyon mások, mint egy tisztességes és normális európai autó, valamint ugye nem tudtam levágni az eladó csávó dumájából, hogy akkor tolja-e a kamut, vagy sem. Andrew szerint okés volt a csóka, ugyh a bizalom megvolt. Szóval hirtelen azt se tudtam, hogy mit skubizzak rajta, és hát első ránézésre olyan volt amilyen, ütött-kopott szar. Gumik különböznek a két tengelyen, és elég kopottak, de még elgurulnak annyit, amennyire nekünk kell. A karosszériaelemekről inkább nem mondok semmit, triviális, hogy törve volt eleje-hátulja, lógott, ami csak lógni tudott. Alákukkantva mindent rendbetaláltam, kipufogórendszer nem lehet idősebb 1-2 évesnél, csupán néhány helyen kezdte ki a rozsda, bár a jobb 1-nél az ajtó alatt konkrétan belátok az utastérbe a küszöbön keresztül, simán beférne a lyukba Orsi lábfeje. A motor alatt nem csöpögött semmi, olajfolyás egyedül a hátsó tengelynél volt, ahol becsatlakozik a kardántengely.
Jöhetett a próbaút, pöccre indult, a kormány holtjátéka deciméterekben mérhető, a futómű is olyan amilyen, de azért viszonylag tisztességes az egyenesfutása. Az automata váltó ölég kajla, sebességbe és rükvercbe rakva megbolydul az egész autó, vicces na, de egyébként nagyon simán, rángatás nélkül vált. Klíma, szervókormány kifogástalanul működik. Továbbá motorosak a tükrök, az ablakok nem. A sor 6-nak azért van ereje, ugyan nem elementáris, de röhögve megbírkózik bármilyen emelkedővel, bármilyen sebességtartományban. És hát a hangja, igen addiktív (mondjuk kár, hogy nem V motor). És tök csöndes, döbbenetes, hogy ezek a nagy hengerűrtartalmú motorok mennyire halkan duruzsolnak (gondolom a kis fordulat miatt), és mennyire finoman járnak.
Végül a múlt hét közepén megköttetett a bombaüzlet, ugyh most már még aktívabban járulunk hozzá a Föld rombadöntéséhez a benzinfaló szörnyünkkel. A beltér sivár, retkes, hiányzó és letört alkatrészek formálják háborús övezetté. Büntet a vörössárkányos üléshuzat, de így legalább a volán mögé ülve egy 8 danos feketeöves nindzsa bölcsességével vezethetek. Egyelőre igazi funcar.
Szóval akkor ő az itt ni, a Kálmán:
Tréfás amúgy ez a baloldali közlekedés, illetve nem az. Jelenleg erős koncentrációt igényel minden egyes megtett km, bár egyre kevesebbet. De azért előfordul még, hogy amikor megszokásból vagy reflexből vezetek, rendszeresen kanyarodok a rossz oldalra, illetve megyek szembe a forgalommal. Szintén reflex, hogy amikor simán csak haladok, és nem csak a vezetésre koncentrálok, akkor automatikusan húzódok a sáv bal oldalára, csak ugye ilyenkor a kocsi fele már vagy a nem létező úton halad, vagy egy másik sávban.
Gyalogosan sem jobb a helyzet, párszor már elég intenzíven elcsaphattak volna, mert sose tudom, hogy akkor most merre is kell körülnézni. Az angolok különcök. És hülyék.
A pályázati anyagot senki sem vásárolta meg, így apróhirdetések útján próbálkoztunk Andrew hathatós segítségével (valahogy nehezen ment volna a magasszintű kommunikáció az atom vidéki tájszólású kombájnhuszárokkal, hogy akkor most tényleg csak szétugrott-e a diffi, vagy csak kikönyökölt a főtengely). Főleg '90 környéki Corollákat kerestünk 1.000$-os büdzsével. Rengeteg szemét volt, illetve 2-3 valószínűleg jó bőrben lévő szekér, amiket el is kapkodtak az orrunk elől. Aztán jött a füles a bukitól, hogy ismerős árulja a járgányát, pont nekünk való, még gyorsba rendbevágja, mielőtt megválik tőle. 16 éves Ford Falcon, 4 literes soros hatos motorral, 350.000 km-rel, automata váltóval, nem kevesebb mint egyezer dodóért. Állítólag ez az évszázad üzlete. Hát fúbaze, én a magyar autópiacon edződtem, szóval nem fűztem sok reményt a tepsi iránt. Egyik reggel gyors csekkolás, igazából nem tartom magam hülyének ha az autók világáról van szó, de ott a helyszínen hirtelen kis pisissé váltam. Egyrészt ezek a batár szarok tényleg nagyon mások, mint egy tisztességes és normális európai autó, valamint ugye nem tudtam levágni az eladó csávó dumájából, hogy akkor tolja-e a kamut, vagy sem. Andrew szerint okés volt a csóka, ugyh a bizalom megvolt. Szóval hirtelen azt se tudtam, hogy mit skubizzak rajta, és hát első ránézésre olyan volt amilyen, ütött-kopott szar. Gumik különböznek a két tengelyen, és elég kopottak, de még elgurulnak annyit, amennyire nekünk kell. A karosszériaelemekről inkább nem mondok semmit, triviális, hogy törve volt eleje-hátulja, lógott, ami csak lógni tudott. Alákukkantva mindent rendbetaláltam, kipufogórendszer nem lehet idősebb 1-2 évesnél, csupán néhány helyen kezdte ki a rozsda, bár a jobb 1-nél az ajtó alatt konkrétan belátok az utastérbe a küszöbön keresztül, simán beférne a lyukba Orsi lábfeje. A motor alatt nem csöpögött semmi, olajfolyás egyedül a hátsó tengelynél volt, ahol becsatlakozik a kardántengely.
Jöhetett a próbaút, pöccre indult, a kormány holtjátéka deciméterekben mérhető, a futómű is olyan amilyen, de azért viszonylag tisztességes az egyenesfutása. Az automata váltó ölég kajla, sebességbe és rükvercbe rakva megbolydul az egész autó, vicces na, de egyébként nagyon simán, rángatás nélkül vált. Klíma, szervókormány kifogástalanul működik. Továbbá motorosak a tükrök, az ablakok nem. A sor 6-nak azért van ereje, ugyan nem elementáris, de röhögve megbírkózik bármilyen emelkedővel, bármilyen sebességtartományban. És hát a hangja, igen addiktív (mondjuk kár, hogy nem V motor). És tök csöndes, döbbenetes, hogy ezek a nagy hengerűrtartalmú motorok mennyire halkan duruzsolnak (gondolom a kis fordulat miatt), és mennyire finoman járnak.
Végül a múlt hét közepén megköttetett a bombaüzlet, ugyh most már még aktívabban járulunk hozzá a Föld rombadöntéséhez a benzinfaló szörnyünkkel. A beltér sivár, retkes, hiányzó és letört alkatrészek formálják háborús övezetté. Büntet a vörössárkányos üléshuzat, de így legalább a volán mögé ülve egy 8 danos feketeöves nindzsa bölcsességével vezethetek. Egyelőre igazi funcar.
Szóval akkor ő az itt ni, a Kálmán:
Gyalogosan sem jobb a helyzet, párszor már elég intenzíven elcsaphattak volna, mert sose tudom, hogy akkor most merre is kell körülnézni. Az angolok különcök. És hülyék.
2009. november 12., csütörtök
ausztrál fosan
Jó hírrel indul a nap, vártam ugye a telefont a Woolworth's HR-től az újabb interjú miatt. Jött is a hívás, de úgy látják a kedves HR-es szakemberek, hogy nincs szükség egy további, 3. interjúra a hőn áhított árufeltöltői pozíció betöltéséhez, így csupán gratuláltak, enyém az állás. Szombat reggel agymosás, aztán lehet menni angolt tanulni a dobozoktól, meg a folpakkozott csirkefarhátaktól.
2009. november 11., szerda
heti miatünet #3
Még múlt pénteken kaptam egy hívást a Woolworth's-ből (food retail lánc), hogy leszek szíves befáradni másnap, azaz szombaton az egyik áruházukba egy interjúra. Jelentkeztem náluk pár pozícióra, csupa magas kvalitású munkákra, a "hűtött áru asszisztenstől" egészen az éjszakai árufeltöltőig. Hiába, nehéz az élet 20 órán innen. Este csatlakoztam Orsiékhoz, céges jamboree tartatott, első körben egy billiárd teremben, majd utána a cég egyik menedzserének villájában. Mindez a Hillary's-nél volt, ahova Orsi egyik munkatársnője vitt minket, egy Grand Vitara-val, amire 24 évesen két év alatt gyűjtött pénzt az asszisztensi fizetéséből. Vicces. Miután kiderült, hogy a billiárdban kb annyira vagyok tehetséges mint a cimbalmozásban, jöhetett a villa meg a hús. Később összeállt a kép, hogy ez egy ilyen év végi kösziamunkátemberekegyetekésbasszatokbe zsúr. Volt pár korrekt arc, talán a felét még értettem is a mondandójuknak, bár volt egy faszi, konkrétan az egész hóbelebanc chair man-e, akinél az igazi vadausztrál akcentus, a pöszeség és a módosult tudatállapot kombó valahogy nem adta ki. Igaz a fasza vörösbor hatására már profi mosolygás mögé bújtatott "yeah"-vel adtam mindenkinek a tudtára, hogy hirtelen megint megtanultam angolul, és én vagyok John Oxford. Amikor sültek a húsok... hát az valami borzalom volt (2m*1m-es sütőfelület, roskadásig pakolva marhával, csirkével, meg bazi nagy csőkolbikkal), mikor realizáltam a tényállást, lemerevedett testemet és kigúvadt szemeimet látva jól kiröhögtek az ilyen nagykutyák. Innen üzenem nekik, hogy most már tuti ők is bekerülnek a bekaphatja rovatba, hacsaknem korrumpálnak meg egy kibaszott zsíros állással a rozoga magvető bt-jüknél.
Szombat délelőtt kocsinézés volt Andrew-val, majd állásinterjú 2-kor, ahova már délben indultam (légy átkozott TransPerth). Nos a nagy interjú egy multi agymosássá szelídült. Kb 20 ember be egy ablaktalan, neonfényes, agyonlégkondizott helyiségbe, ahol Trish a HR-es gombóc nekikezdett a véget nem érő mondandójának, majd gyors bemutatkozás kis játékkal. Mindenkinek volt egy párja, 5 perc duma, aztán jöhetett a párod bemutatása. No én kifogtam a 15 éves Ryan-t, aki annyit bírt kinyögni rólam, hogy "let me introduce this guy, he's from hungary, and he's...aaa...ööö...HUNGARIAN". Nos, köszönjük Ryan az alapos bemutatást. Szóval ez a hungarian megírt még egy rakás szánalmasan primitív tesztet, aztán hazament főzni az esti vendégekre.
Mert hogy voltak olyanok is, Andrew unokatestvére, a kis Vajas Jeremy (+barátnő), Martin a német helikopterszerelő, valamint a barátnője Vanda, aki magyar. A menü rántott húst volt krumplipürével, egész fasza lett, mind elfogyott. Ja és kéremszépen, a krumplipürét full egyedül csináltam (a családom most biztos lefordul a székről). Kurvajó vagyok, na.
Vasárnap áldoztunk a kultúra oltárán, elmentünk az Art Gallery-be, jól magunkbaszívtuk a művészetet, aztán jól hazamentünk.
Hétfőn épp sokadik körömet futottam a rugby pályán, amikor csörgött a telefon. Na mondom tuti a Woolworth's-től hívnak, úgy is volt, búgó hangú hölgy csivitelte végig a 2 percet, aminek a végén - épp a seggemen készültem hiperventillálni - annyit bírtam kinyögni, hogy legyenek már oly cukorfalatok lenni, hogy megírják emailben az interjú részleteit. Megírták. Kedd 2 pm. Kedd reggel viszont telefon, hogy legyen inkább szerda 2 pm. Jóvan legyen.
Ugyh ma megvolt a 2. kör. Damien, a department manager fogadott, és elég keményen megizzasztott.
- Hol találtál rá a hirdetésre?
Szombat délelőtt kocsinézés volt Andrew-val, majd állásinterjú 2-kor, ahova már délben indultam (légy átkozott TransPerth). Nos a nagy interjú egy multi agymosássá szelídült. Kb 20 ember be egy ablaktalan, neonfényes, agyonlégkondizott helyiségbe, ahol Trish a HR-es gombóc nekikezdett a véget nem érő mondandójának, majd gyors bemutatkozás kis játékkal. Mindenkinek volt egy párja, 5 perc duma, aztán jöhetett a párod bemutatása. No én kifogtam a 15 éves Ryan-t, aki annyit bírt kinyögni rólam, hogy "let me introduce this guy, he's from hungary, and he's...aaa...ööö...HUNGARIAN". Nos, köszönjük Ryan az alapos bemutatást. Szóval ez a hungarian megírt még egy rakás szánalmasan primitív tesztet, aztán hazament főzni az esti vendégekre.
Mert hogy voltak olyanok is, Andrew unokatestvére, a kis Vajas Jeremy (+barátnő), Martin a német helikopterszerelő, valamint a barátnője Vanda, aki magyar. A menü rántott húst volt krumplipürével, egész fasza lett, mind elfogyott. Ja és kéremszépen, a krumplipürét full egyedül csináltam (a családom most biztos lefordul a székről). Kurvajó vagyok, na.
Vasárnap áldoztunk a kultúra oltárán, elmentünk az Art Gallery-be, jól magunkbaszívtuk a művészetet, aztán jól hazamentünk.
Hétfőn épp sokadik körömet futottam a rugby pályán, amikor csörgött a telefon. Na mondom tuti a Woolworth's-től hívnak, úgy is volt, búgó hangú hölgy csivitelte végig a 2 percet, aminek a végén - épp a seggemen készültem hiperventillálni - annyit bírtam kinyögni, hogy legyenek már oly cukorfalatok lenni, hogy megírják emailben az interjú részleteit. Megírták. Kedd 2 pm. Kedd reggel viszont telefon, hogy legyen inkább szerda 2 pm. Jóvan legyen.
Ugyh ma megvolt a 2. kör. Damien, a department manager fogadott, és elég keményen megizzasztott.
- Hol találtál rá a hirdetésre?
- Mondd csak, miért akarsz nálunk dolgozni?
- Miből gondolod, hogy te vagy a legmegfelelőbb személy erre a pozícióra?
- Miből gondolod, hogy te vagy a legmegfelelőbb személy erre a pozícióra?
- Szerinted mit jelent kiszolgálni egy vásárlót?
Majd miután közölte, hogy milyen kitűnő válaszokat adtam, elmondta, hogy akkor holnap sok szeretettel várnak a következő fordulóra, ami a store manager-rel lesz. Tehát árufeltöltőnek jelentkeztem. Damien édesanyja ma éjjel bizonyosan nem alszik. Ha ezek után nem lesz különbejáratú irodám (kilátással az óceánra persze), közvetlen forródrótom piros telefonnal Moszkvába és Washingtonba, valamint nem kapom meg a világ atom-fegyverarzenáljának indítási kulcsait tartalmazó, szigorú fémkoffert, akkor csúnya bajuszösszeakasztás meg porösszerúgás lesz John Woolworth's-szel.
2009. november 10., kedd
OZ fauna #1
Új rovatot indítok, állatosat. Mer' van itt bőven, vannak aranyosak és köcsögök, ártatlanok és veszélyesek, szépek és rondák.
Az első fejezet kapásból egy kicsit rendhagyó lesz. Egy madárról lesz szó, aminek nem tudom mi a neve. Még csak azt sem tudom hogy néz ki. Egy dolgot viszont tudok. Hogy milyen a hangja. Olyan mint amikor egy TZ4K idegzsábát tárcsáz az idegpályáid helyére egy rozsdaette kultivátorral.
Erre ébredünk éjjel faszom:
16 kHz, 100 dB
i-i-ü >> i-i-ü >> i-i-ü >> i-i-ü >> u-u-ü-ü-á-á-é-é-i-i-ü
Tökéletes négynegyeddel operált a kis rohadék, majd rácsűrte a kiállást, és már kezdte is újra a szeletelést. Tiszta Hyperspace, szerencsére mély nélkül. Addig nem hagyta abba, míg ki nem mentem a kertbe levadászni a csőrös buziját. Éjjel. Boxerban. Seprűvel.
Az első fejezet kapásból egy kicsit rendhagyó lesz. Egy madárról lesz szó, aminek nem tudom mi a neve. Még csak azt sem tudom hogy néz ki. Egy dolgot viszont tudok. Hogy milyen a hangja. Olyan mint amikor egy TZ4K idegzsábát tárcsáz az idegpályáid helyére egy rozsdaette kultivátorral.
Erre ébredünk éjjel faszom:
16 kHz, 100 dB
i-i-ü >> i-i-ü >> i-i-ü >> i-i-ü >> u-u-ü-ü-á-á-é-é-i-i-ü
Tökéletes négynegyeddel operált a kis rohadék, majd rácsűrte a kiállást, és már kezdte is újra a szeletelést. Tiszta Hyperspace, szerencsére mély nélkül. Addig nem hagyta abba, míg ki nem mentem a kertbe levadászni a csőrös buziját. Éjjel. Boxerban. Seprűvel.
2009. november 9., hétfő
az aussie net is bekaphatja #1
Hirtelen felindulásomban csupán ennyi, a többit meg beleüvöltöm az ordas éjszakába. ADSL2+ 2009-ben. Anyád. (Folyt. köv.)
2009. november 5., csütörtök
barbie a parton
Hát aztakurva, konkrétan már ezért megérte kijönni ide. Eleinte megnyikkanni nem bírtam a látványtól, max némi "a kutya fáját" vagy "ó, a manóba" hagyta el a számat. Ausztráliában nagy nemzeti sport a barbecue-zás (hússütés szabadban, gázos vagy fatüzeléses sütőn), gurul is mindenki. Húst sütnek mindig, reggel, délben, este. Húst sütnek mindenhol, otthon, munkahelyen, parkban, földön, vízen, levegőben. Ennek megfelelően elég sok helyen van nyílvános barbecue sütő, ami általában ingyen működik, vagy pár dollár fejében. Az operáció a következőképpen néz ki: anyu-apu otthon előkészíti a kaját, bepácolja a húst, felvág 4 pöttyös labda méretű hagymát, némi zöldséget, varázsol hozzá még ezt-azt, konkrétan kenyeret, meg folyékony kenyeret (az ausztrálok nem isznak ausztrál sört, sznob népség). Ha becsomagolták a kölyköket is, huppanás a V8-ba, és csapatás a megfelelő helyszínre, ott kollektív sütés, mértéktelen zabálás, döglés és gyönyörködés a helyszínben.
Ez a mi esetünkben úgy nézett ki, hogy vasárnap délután Orsival el a boltba, onnan el Bálintékhoz, onnan el a City Beach-re. A látvány elég durva, de tényleg. Nem különösebben vagyok fogékony az ilyen nagy túristáskodós városnézős dolgokra, de ez tényleg fáraó. (Egyszer jöttünk haza Pilsen városából, épp Prágán hajtottunk keresztül, amikor dugóba kerültünk, és a jobb1-en ülő lány felkiáltott, hogy "nézzééteek, ott a Vencel-tér", majd másodmagammal a hátsó sorban elintéztük annyival, hogy "fasza.") Kiszemeltük a sütőnket, ami foglalt volt, ugyh megvártuk míg César Javier Cancún a mexikói bandatag megsütötte a kolbászait, és már pakolhattuk is az eledelt a rozsdamentes acélból készült sütőlapra. Amíg Anna és Orsi megtündérkedték a kaját, addig Bálinttal jól megbeszéltük, hogy mekkora sportemberek vagyunk, és hogy ki a nagyobb Usain Bolt. A legtöbb idelátogató hoz magával székeket, asztalokat, mindenfélét, mi befoglaltuk a néhány pad+asztal kombó egyikét. Lakmározás közben aktív naplemente csodálás, légy eliminálás, és erős védekezés a gyilkos napsugarak ellen. Majd laza séta közvetlenül a vízhez, még több hülekedve csodálás, aztán tipli haza.
Képekért kattintsatok a jobb oldalon lévő "linkek" box megfelelő sorára.
Ez a mi esetünkben úgy nézett ki, hogy vasárnap délután Orsival el a boltba, onnan el Bálintékhoz, onnan el a City Beach-re. A látvány elég durva, de tényleg. Nem különösebben vagyok fogékony az ilyen nagy túristáskodós városnézős dolgokra, de ez tényleg fáraó. (Egyszer jöttünk haza Pilsen városából, épp Prágán hajtottunk keresztül, amikor dugóba kerültünk, és a jobb1-en ülő lány felkiáltott, hogy "nézzééteek, ott a Vencel-tér", majd másodmagammal a hátsó sorban elintéztük annyival, hogy "fasza.") Kiszemeltük a sütőnket, ami foglalt volt, ugyh megvártuk míg César Javier Cancún a mexikói bandatag megsütötte a kolbászait, és már pakolhattuk is az eledelt a rozsdamentes acélból készült sütőlapra. Amíg Anna és Orsi megtündérkedték a kaját, addig Bálinttal jól megbeszéltük, hogy mekkora sportemberek vagyunk, és hogy ki a nagyobb Usain Bolt. A legtöbb idelátogató hoz magával székeket, asztalokat, mindenfélét, mi befoglaltuk a néhány pad+asztal kombó egyikét. Lakmározás közben aktív naplemente csodálás, légy eliminálás, és erős védekezés a gyilkos napsugarak ellen. Majd laza séta közvetlenül a vízhez, még több hülekedve csodálás, aztán tipli haza.
Képekért kattintsatok a jobb oldalon lévő "linkek" box megfelelő sorára.
2009. november 4., szerda
a 20 óra is bekaphatja
Meg John Jogszabály, meg John Work Limitation, meg John Vízum, és John TransPerth is. Mind, egytől-egyig bekaphatják.
Voltam ma állásinterjún egy kis digitális nyomdában, főleg matricákat nyomnak, cégérnek, kocsidekornak, anyámnak. Cassandra, a román hölgy fogadott, közben Jon Do ázsiai kiscsávó betűket stancolt kézzel, és már bent is voltam a tulaj, John irodájában (ez a John jóarc, nem kaphatja be). Gyors bájcsevej, tárgyratérés, megfelelés (szakmai szempontból). Álom. DE. 40 órában kéne dolgozni. Nekem nem gond. John-nak igen. A cégben nincs feketezsé (amiből a fekete óráimat lehetne fizetni). John rendes ember. John nem csal. Különben berakja az erszényébe az egész kócerájt a kengurunak öltözött APEH revizor.
Zokszó nélkül ráküldenék 4 marmonkanna arcú John-t azon ausztrál jogszabály megalkotójára, aki miatt csak 20 órát dolgozhatok egy héten, ezáltal minimálisra csökkentve az elérhető állások számát, és akkor a faszasági faktort meg sem említem. Merugye digitális nyomdában érdekes feladatokon hemperegni az elég mező, Don Faszom pizzériájában mosogatni meg nem az. A dollárról meg meg sem nyikkanok. Súlyos a különbség.
Ja és hogy a TransPerth miért is ismerkedhet meg közelebbről szerény ágyékom tájékával. Mert az interjú 9km-re volt ma, 2 busszal lehet oda eljutni. Ez eddig oké. Viszont a csatlakozás oly összehangolt, és professzionális méreteket öltő vetületéből fakadóan közel 2 óra volt oda, és vissza is az út. Tehát 9 km-ről beszélünk. A vízumomért 2 óra alatt értem ki Bécsbe Székesfehérvárról, ami 225 km. Mentem volna gyalog.
Na kérem, ugyh itt se minden csupa lazúr, bár ma 33 Celsius fokot mutat a hőmérő higanyszála, kedves, nyályas olvasó.
Voltam ma állásinterjún egy kis digitális nyomdában, főleg matricákat nyomnak, cégérnek, kocsidekornak, anyámnak. Cassandra, a román hölgy fogadott, közben Jon Do ázsiai kiscsávó betűket stancolt kézzel, és már bent is voltam a tulaj, John irodájában (ez a John jóarc, nem kaphatja be). Gyors bájcsevej, tárgyratérés, megfelelés (szakmai szempontból). Álom. DE. 40 órában kéne dolgozni. Nekem nem gond. John-nak igen. A cégben nincs feketezsé (amiből a fekete óráimat lehetne fizetni). John rendes ember. John nem csal. Különben berakja az erszényébe az egész kócerájt a kengurunak öltözött APEH revizor.
Zokszó nélkül ráküldenék 4 marmonkanna arcú John-t azon ausztrál jogszabály megalkotójára, aki miatt csak 20 órát dolgozhatok egy héten, ezáltal minimálisra csökkentve az elérhető állások számát, és akkor a faszasági faktort meg sem említem. Merugye digitális nyomdában érdekes feladatokon hemperegni az elég mező, Don Faszom pizzériájában mosogatni meg nem az. A dollárról meg meg sem nyikkanok. Súlyos a különbség.
Ja és hogy a TransPerth miért is ismerkedhet meg közelebbről szerény ágyékom tájékával. Mert az interjú 9km-re volt ma, 2 busszal lehet oda eljutni. Ez eddig oké. Viszont a csatlakozás oly összehangolt, és professzionális méreteket öltő vetületéből fakadóan közel 2 óra volt oda, és vissza is az út. Tehát 9 km-ről beszélünk. A vízumomért 2 óra alatt értem ki Bécsbe Székesfehérvárról, ami 225 km. Mentem volna gyalog.
Na kérem, ugyh itt se minden csupa lazúr, bár ma 33 Celsius fokot mutat a hőmérő higanyszála, kedves, nyályas olvasó.
2009. november 2., hétfő
heti miatünet #2
Mivel van egy komplett házrészünk, ezáltal külön fürdőt wc-t és több szobát is birtokolva, amellett döntöttünk, hogy kicsit rendbevágjuk a dolgokat, és egy élhetőbb teret hozunk létre magunknak. Így lett külön hálószobánk, amiben nem meglepő módon egy ágy van (meg néha pókok, mint pl tegnap, egy komplett kolónia lepte el a ruháim környékét a szekrényben, sok pici kis fehér rohadék, de megmutattam nekik a magyarok istenét), Orsi régi szobájából pedig "dolgozószoba" teremtődött szorgos, ámde még mindig munkanélküli kezeim által (picsa picsa picsa). Mi kell egy dolgozószobához? Asztal. Lett? Lett. Hogy honnan? Hát az IKEA-ból. Már előre kinéztük az áldozatot, én Mikael-t szerettem volna, mert otthon is olyanom volt az albiban, és tökre bevált, nagy, olcsó (otthon 10.000 kemény magyar forint) és strapabíró is, megbír vagy két kukoricás zsákot. Itt viszont 109$ az ára, ami alulról nyaldossa a 18e Ft-ot. Jöhetett a B terv, egy konyhaasztal, ami talán Döner névre hallgatott, bár ezt kétlem, ugyh hívjuk BJÖLBENSMUKK-nak. Ez csak 89$, méretben 20 centi mínusz, elviselhető differencia. Viszont biztos ami biztos, megnéztem a sima asztallapokat, a lábbakkal egyetemben, és szintén 89$-ra jött ki egy Mikael asztallap plusz 4 fém láb, ráadásul ez még nagyobb is, mint az eredeti Mikael. Megszületett tehát a döntés, irány a vásártér meg raktár vagy mi az. Begyűjtöttünk gyorsan mindent, tűz a kasszához, előtte azért jó magyarként betértem a Szar Áruk Részlegébe, ami itt picit más alapokon nyugszik mint odahaza. Otthon konkrétan olyan kanapékat akarnak eladni 10% engedménnyel, amiken négyszer végigsöpört az El Ninho, hatszor lenyilazták a sziúk, és 355x telefingotta Sven-Gören Ikea meg Juha Kankkunen a napi depresszióűző vodkaadag szürcsölése közben. Kicsit magyaros az árpolitika. Itt viszont? Kapásból félár. Ki is szúrtam egy olyan asztallapot, mint amilyet a pénztárhoz toltunk, csak más színben, akkut saroksérüléssel. Tökéletes itthagyni, ugyh gyors csere, és már mehettünk is 1 dolláros hot-dogot zabálni. Meg hazáig cipelni a cuccokat, vonaton, buszon, majd' 2 órán át (és nem, nincs messze az IKEA, csak 20km, viszont ilyen a tömegközlekedés hétvégén). Azóta már nem csak görnyedve, meg ágyon ülve lehet számítózni. Örül a gerinc.
Andrew, a háziúr ígért ugye egy munkalehetőséget nekem, amire eléggé számítottam, hiszen tutira mondta, ennek ellenére viszont kis csalódás volt, mikor kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, mert csak heti 20 órát dolgozhatok. Kímélnem kell magam na. Ugyh azóta komoly munkakeresésben vagyok, eléggé nem egyszerű. A 20 órás korlátozás miatt korrekt kis nyali-fali, főleg, hogy itt nem csalnak, nem feketéznek a munkáltatók. Legrosszabb esetben áruba bocsájtom az ellenállhatatlan és végletekig kisportolt testem.
Így a hétköznapjaimon többnyire donaldkacsázok, igazi internet hard user-ré váltam (egyáltalán nem unom.), továbbá házitündérkedek, meg edzek, és persze nagy intenzitással keresem a helyem az ausztrál munkaerőpiacon. Egyelőre nem annyira izgalmas, ugyh mindig várom a hétvégéket. Amikről szintén írok majd, vagy nem. Még eldöntöm, hogy megérdemlitek-e.
Andrew, a háziúr ígért ugye egy munkalehetőséget nekem, amire eléggé számítottam, hiszen tutira mondta, ennek ellenére viszont kis csalódás volt, mikor kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, mert csak heti 20 órát dolgozhatok. Kímélnem kell magam na. Ugyh azóta komoly munkakeresésben vagyok, eléggé nem egyszerű. A 20 órás korlátozás miatt korrekt kis nyali-fali, főleg, hogy itt nem csalnak, nem feketéznek a munkáltatók. Legrosszabb esetben áruba bocsájtom az ellenállhatatlan és végletekig kisportolt testem.
Így a hétköznapjaimon többnyire donaldkacsázok, igazi internet hard user-ré váltam (egyáltalán nem unom.), továbbá házitündérkedek, meg edzek, és persze nagy intenzitással keresem a helyem az ausztrál munkaerőpiacon. Egyelőre nem annyira izgalmas, ugyh mindig várom a hétvégéket. Amikről szintén írok majd, vagy nem. Még eldöntöm, hogy megérdemlitek-e.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)