twitter

Mivel az utolsó három hétben kb végig úton leszünk, ezért reggeltem egy twitter accountot, hogy majd annak segítségével jóval aktívabb leszek a webes kontent termelésben. Egyrészt ugye nem kell különösebben litániákat írni, se fogalmazni rendesen, csak kidobom ami éppen érdekes lehet. Másrészt meg ezt sokkal könnyebb kivitelezni telefonról. Mindenesetre majd kiderül :D

Addig is itt a link hozzá:
http://twitter.com/bollarjhorsie

Valamint dobtam egy kis twitter dobozt a blogra is, jobb oldalt láthatjátok. Ott is lehet követni a tweeteket, hátha így egyszerűbb. Remélhetőleg lesz tartalom is.

good bye woolie

A héten megjött az ősz, már csak ilyen 20 fokok vannak, sok esővel. Bár pár hete még 41 fokok is riogattak, valamint tegnap is rendesen aszalódtunk a Red Bull Air Race-en. Három hetünk maradt Ausztráliában, nem mondanám soknak. Ellenben rengeteg programot sikerült belezsúfolni. Ennek megfelelően három hete beadtam a felmondásom a Woolworthsben. Trinidad, a chilei főnököm éppenséggel nem fogadta kitörő örömmel. Jó munkásembernek minősített, bár párszor lehordott, mert birodalmi lépegetőként használtam a békát, az meg ugye felettébb balesetveszélyes. Ugyh ma este áldozok még 3 órát az árufeltöltés oltárán, és lelépünk Sydney-be. Remélhetőleg jókat túristáskodunk, és irány Melbourne. Itt szintén kitúristáskodjuk magunkat, majd végigcsapatunk a Great Ocean Roadon a látvány kedvéért. Ezután vissza Perth-be, 2 nap részleges búcsúevés, búcsúasztalaláviás, ittenidologfelszámolás. Majd pattanás az újrabb repzire, és tűz Balira. Itt is majd minden bizonnyal sok érdekes túristás dolgot fogunk művelni, csak hogy élményekkel tele érkezzünk vissza megintcsak Perth-be. Persze pihenő nem sok lesz, csak annyi, hogy béreljünk egy kocsit, ledobjuk a cuccokat, és irány Margaret River alá kettővel, Imre farmjára, ahol búcsút intünk a Mencshelyi családnak pár hektárnyi olívabogyó szedés keretében. Szintén vissza Perth, 2x fél nap pakolás, Andrew házának helyreállítása, és bizony, elindulunk Magyarországra. Külön géppel, külön útvonalon, de egy időben.

repülés Jeremyvel

Reggel elmentünk repülni a közeli Jandakot reptérre, bár végül Orsit nem vetette szét a feszítő vágy a repülés iránt, ugyh csak én vállalkoztam a Cessna 152 "másodpilótaként" való megzabolázására. Jeremy nagy utasszállító gépeket fog majd vezetni, de ugye mint mindent, ezt is kicsiben kell kezdeni. Nemrég tette le azt a vizsgáját, ami után már szállíthat egy darab személyt.

Kis izgulással közelítetettem meg a gépet, ami kb akkora helyet és kényelmet nyújt mint az a kék pedálos moszkvics, ami minden gyereknek volt 3 évesen a hetvenes-nyolcvanas években. Baromi keskeny a kabin (lemezbódé), kb egy pozitúra létezett számomra, amiben nem avatkozok bele a gép irányításába (ami azért lássuk be, nem biztos, hogy az előnyünkre lett volna). A lehajtott napellenzőn lévő utasítások szerint Jeremy ellenőrzött mindent, bepöccentette a motort, és a fejhallgató-mikrofon kombó egyből vándorolt is fel a fejekre. Kigurultunk a kifutópályához, ott egy kijelölt területen megálltunk melegíteni a motort, majd megkaptuk a felszállási engedélyt. A rádióadásban röpködtek az ICAO karakterek, a mi gépünk azonosítója a Romeo Foxtrot Charlie volt. Nekilódultunk, és olyan 110 km/h-s (kb 50 csomó) sebességnél felemelkedtünk. Fasza, repülünk (vigyor a köbön).

300 métert emelkedtünk kb, amikor elfordultunk dél felé, Mandurah irányába. Végül a 600 méteres utazómagasságot tartva repültük be a Perth-Mandurah térséget. Pár perc után teljesen megnyugodtam, és el kezdtem igazán élvezni a dolgot. Ezt valószínűleg Jeremy is konstatálta, mert majd' kiestem a számon, annyira ment a tejbetök vigyor. Egy kb 150 km-es kört tettünk meg 50 perc alatt, iszonyat kilátás, a bush (ausztrál vadon), a tök érdekes alakzatok, formák. Zseniális élmény, menjen mindenki repülni.

Amúgy iszonyat instabil az egész gép, egy merő borzalom, de komolyan. Minden apró légmozgásra reagál, ficánkol az egész. Bár alapvetően hatalmas tartalékok vannak benne, és kb ez az össze-vissza izgés-mozgás jelenti a repülést.

Képek itt.

Holden Ute SS V

Több hónapos, alaposan kifundált és kitartó aknamunkával, továbbá hétpróbás haramiák könyörtelen vuduzusával elértem (Can I drive? Yes.), hogy Andrew végre beadja a derekát, és megengedje, hogy vezethessem féltve őrzött kincsét, ezt itt ni:

 

A képen látható gépjármű nem más, mint egy Holden Ute SS V, ami a tipikus ausztrál péniszhosszabbító megfelelője. A Holden a GM ausztrál márkája, Európában ez az Opel. Van is átfedés a két márka modellpalettája között, igaz ez esetben pont nincs. A ute kifejezés a platós személygépjárművek angol (ausztrál) neve. Igazából ez egy középkategóriás autó, az Omega "kisteher" változata. Bő 5 méteres hossz, bő 3 méteres tengelytáv, ugyh a kanyarokban nem egy gokart. Teljesen gyári állapot, csak gyári tuning, semmi kendács. Nem úgy, mint sok más ute-on itt. Hatalmas divat a nem annyira diszkrét (BŐDÜLET PARASZT) recsegős kipufogó. 3 km-re van tőlünk egy autópálya, de ide hallom amikor valamelyik John Hengerfej vasalja a V8 lelkét a csattogós szarán keresztül.

További adatok:
- 6.0 V8 (tehát hat liter, hatezer köbcentiméter)
- 270 kW @ 5.700 RPM (362 LE)
- 530 Nm @ 4.400 RPM
- 1.8 tonna
- hátsókerékmeghajtás
- 6 sebességes manuális váltó

A váltó kiosztása ugyanolyan mint otthon, de ugye itt pont a másik oldalon ülünk, tehát az egyes balra elől van. Borzalmas így váltani, mert furcsa mód az ember tükörképként váltana reflexből, azaz jobbra előre rakná az egyes fokozatot. Ráadásul amióta itt vagyok még nem vezettem manuális kocsit, ugyh emiatt kicsit paráztam, mert anno Angliában a bérelt verdának mindig reflexből pakoltam a kettest, ahol a rükverc volt. Ezt meg ugyen nem lenne jó tönkretenni, gondolom nem 1 évi MO-i fizetésemből vennék ilyet, meg hát még lakni is kell vhol pár hétig. Amúgy minden kapcsoló, váltó, kormány nehéz, súlyos, atomjó taperolni mindent.

A lényeg a motor meg a forma ugye, a többi csak egy sima átlagautó. A 6 literes monstrum inkább high-tech V8, mintsem egy régi, rotyogós-hörgős V8. 2.500-ig csak a kipufogó hangját halljuk, efölött viszont megjön a brutál és sportos morajlás, ami vetekszik álmaid nőjének kéjes nyögéseivel (akinek volt legalább egy valamirevaló, színváltós matchboxa, az vágja mi a csízió). 3.000 fölött már egész tisztességesen taszajt a bőrülésbe, illetve mondhatjuk úgy is, hogy kurvára megy, de nem mondjuk, mert nem beszélünk csúnyán, meg ilyenkor úgyis csak vigyorogni tudunk.

Előzetesen egyébként azt vártam a kocsitól, hogy dupla leszúrt sanzonfogással szaggassa le a golyóimat, de valahogy elmaradt ez az érzés. Nem az a nyers, büntető jellegű karakter. Bár az is igaz, hogy amikor az autómosás után Andrew átvette a volánt, majd odakottyantotta, hogy clean car is a fast car, alig volt időm eszmélni, és már a plató végéből szedtem össze a fejemet. A történethez hozzátartozik, hogy Andrew úgy szárítja meg a kocsit mosás után, hogy kitapossa a belét.

Összefoglalva vagány forma, vagány motor, mérsékelten vagány érzet.
(persze most atom kritikus és objektív voltam, természetesen bármikor elzarándokolnék Ausztráliáig, ha cserébe birtokolhatnám)

ui.: fogyasztás 12l körül alakul (a most már 190 Ft-os benyából)

választások

Nem, nem kezdek el politizálni, még csak meg sem osztom politikai nézeteimet. Csak érdekességképpen írom le, hogy itt, Nyugat-Ausztráliában ha valaki nem él az állampolgári jogával, és nem vesz részt a parlamenti választásokon vagy egy népszavazáson, akkor azt keményen megbüntetik pár száz dolcsira. Igaz innentől kezdve ez nem jog, hanem kötelesség.

Egyébként ha már én nem tudtam szavazni (Canberra-ban volt a legközelebbi szavazókör), mindenkit arra buzdítanék, hogy menjen el szépen, és ha csak nincs megrögzött politikai álláspontja, akkor egy lehetséges opcióként szíveskedjen egy méretes, vastag faszt rajzolni a szavazólapra. Én ezt tenném.

szelektív hulladékgyűjtés

Ausztráliában háztartási egységenként történik a szelektív hulladék gyűjtése és elszállítása, otthon ugyebár inkább gyűjtő szigetek vannak, amiket a csövesek barmolnak szét a visszaváltható üvegek miatt. Továbbá itt egy konténerbe gyűlik az összes hulladék, amely alkalmas az újrahasznosításra, otthon pedig külön tároló van a fehér üvegnek, a színes üvegnek, a papírnak, a műanyagnak és a fémnek. Ami érdekes szerintem az az, hogy a 3 fős háztartásunk milyen arányban termeli az újrahaszonsítható és a kommunális hulladékot. Kb 90-10 az arány az újrahasznosítható javára. De azért elgondolkodtató, hogy az újrahasznosíható szemetünk szinte 100%-ban csomagolóanyag, semmi más. Kapitalista világunk (sokszor tök felesleges) termékeinek fogyasztócsábító csomagolásai.
Abba meg bele se gondolok, hogy egy éjjel alatt mennyi kartondoboz és műanyag fólia kerül a szemétbe a Woolworthsben (óvatos becslésem szerint 15 m3 karton és 2 m3 fólia). És ez csak 1 kisebb bolt, amiből 5.000 van Ausztrália szerte. Ausztrália egy 20 milliós ország. 6,5 milliárdan vagyunk a Földön. Kibaszott felfoghatatlan, hogy mennyi felesleges szart ontunk erre a bolygóra.

Bollarj

Na mi ez?
Úgy van, a nevem egy újabb mutációja.
Parádés :o]

Károly update

Károlyunk, immáron túl a tizenegyezredik közös km-en, túl négy nagyobb bevetésen (700-2.000 km), azt kell mondjam igencsak derekasan falja a tükör és babavalag reinkarnációiból született ausztrál utak métereit. 2 hete kipucoltam a légszűrőjét (nem tűnt nagyon redvásnak, és drága itt az új), kapott friss, fincsi motorolajat, olajszűrőt meg nem. Pedig megvettem azt is, de az olajszűrőlelazítószerszámmal nem fértem hozzá, kézzel pedig egész egyszerűen képtelen voltam lecsavarni, hiába rendelkezem a déli félteke legimpozánsabb és a végletekig kidolgozott férfikarjaival. Ugyh a szűrő a régi, remélem nem morcos miatta.

Ennek némiképp ellent mondva új hibajelenség ütötte fel a fejét, teljesen random módon néha elmegy a világítás A-tól Zs-ig. Elég kellemetlen tud lenni hajnalban az autópályán a road train-ek között lavírozva, amik amúgy nem különösebben szaroznak, simán előznek mindenkit, jobbról is meg balról is. Az első kerekek felfüggesztése továbbra is tragikus, hátborzongató hangokat hallat, és olyan 4.000 km alatt nagyrészt már meg is ette a gumik belső széleit. A profilmélység 80%-ának már sanyi.

No de már nem kell sokat kibírnia, 2 hónap múlva ilyenkor pont pakolok, természetesen az utolsó pillanatokra hagyva mindent, és megszállottan edzek mind fizikálisan, mind pedig mentálisan arra, hogy gyönyörűszépen lenindzsázzam a check-in-es picsát a grizzly medvényi túlsúly miatt.

in vino veritas

Olyan másfél hónappal ezelőtt újabb szintre emelkedett ausztrál niggerbérenc karrierem. Hogy hogynem, de szőlő szüretelésre adtam a fejem, méghozzá pénzért, melyhez lédús szőlőszemek valamint a vídiakemény és kitartó munkám vére tapad. Ausztrália dél-keleti és dél-nyugati részein nagy divat borászatot üzemeltetni, többnyire családi vállalkozás formájában, de sokan választják ezt az életformát nyugdíjas éveikre is. Itt, Perth környékén is rengeteg a dimbes-dombos terület, így viszonylag nagy számban foglalkoznak szőlővel. Az egyik ilyen borászat nyerte el kegyeimet, és talált jómunkásemberre szerény személyemben. Biztos ami biztos, megkérdezték, hogy szedtem-e már szőlőt. Khm khm, én vagyok a 10 millió magyar borász egyike. Megannyi magyar szüreten vagyok már túl, tán a legemlékezetesebb az volt, amikor 7-kor kezdtünk, és 9-kor már az ambipurcar motorháztetején aludtunk Hántán. Szóval a hozzáértésem vitathatatlan.

Az első alkalomkor, a hajnali 5.30-as kezdés előtt a tulaj munkavédelmi oktatás gyanánt hegyibeszédet tartott a metszőolló helyes és főleg biztonságos használatáról. Tehát azért, mert meg tudom különböztetni a szőlőt az alpakától, és borral iszom a kólát, valamint Bálint gazda földije vagyok, nehogy már azt higgyem, hogy tudok bármit is ennek a bonyolult eszköznek a biztonságos és hatékony használatáról. Ennek megfelelően a tulajdonos úr a 15. percben indult a kórházba a gondosan elmetszett, spriccelő kezével.

A munkaköri leírástól most eltekintenék, gondolom meg tudja fejteni mindenki magától. A reggeli tüskét felejtsd el, ez nem az a hely, meg Ausztráliában amúgy se vedelik a töményet. Idővel az 5.30-as kezdés betonbiztos 6.00-ásra finomodott, ekkorra már pitymallik rendesen, nem csak beborozva lehet megtalálni az utat a szőlőbe. 9-kor jön az első szünet a morning tee keretében, ami a reggelit jelenti. Friss kenyér, vaj, mindenféle lekvár, valamint a borzalmas és ehetetlen vegemite néznek farkasszemet a tej-kávé-tea-hidegvízcsaknekem felhozatallal. Ezután újabb jamboree a fürtökkel és ládákkal.

Általában 4-6 órát dolgozunk, mert egy idő után elviselhetetlenné válik a meleg. Valamikor 7 és 8 között átbukik a nap a dombtetőn, beszöknek az első napsugarak a völgybe, és innentől kezdve már csak idő kérdése a rekkenő hőség. Az első órában még kellemes, esetenként megnyugtatóan hűvös az idő, néha kis szellő is erodálja homlokom Texas-nyi territóriumát. A másodikban közvetlenül érnek a napsugarak, érzed, hogy kezd kicsit meleged lenni, de különösebben nem vészes. A harmadikban felkerül a sapka, szemüveg, liternyi naptej, kezdesz izzadni és frusztrálódni. A negyedikben permanens a szenvedés, gyakorlatilag hiperventillálsz. Az ötödikben már azon gondolkodsz, hogy milyen kutatómunkával tudnád megváltani a bérleted az Antarktisz valamely kutatóbázisára. A további órák körülményeiről pedig nincs információm, mert addigra mindig megbuggyan az agyam.

A szőlősorok hosszáról fogalmam sincs, de lehet következtetni a következőkből: a legrövidebbet 2 óra alatt, a leghosszabbat pedig 7 óra alatt szedtem le. Általánosságban kedves meg jófej mindenki, származásilag elég színes a társaság, a legtöbb ember helyi diák vagy backpacker. A két legidegesítőbb a német séf, Tobias és Lauren, a helyi diák. A deutschermitagessenzubehör hatalmas hazafi, még Ausztráliában is Opel Zafira-val jár (rendes Opel emblémás, nem Holden), és annyira meleg, hogy kézzel vasal. Lauren alapvetően egy fiatal és csinos lány, aki szeret énekelni. De nem tud. És nincs hangja hozzá (igaz nekem meg fülem, hogy meghalljam az ilyesmit). De ez olyan valószínűtlenül borzalmas, hogy még én is csak kikerekedett szemekkel nézek rá, és fejben a metszőolló, nyisszant, hangszálak, véletlenszerűség szavakkal konspirálok.

További 3 borászatban dolgozom még, mindenhol megbecsült tagja vagyok a kommunának. Tisztességesen fizetnek, azonnal és készpénzben. Rohadt jó kint lenni kora reggel a friss levegőn, szép a táj, a repülőtér közelsége miatt alacsonyan szállnak a repülők, ugyh van mozi is. Nem rossz dolog ez na.

I'm Lákics fuckin' Balázs

Az ausztrál nép (meg úgy általában egy angol anyanyelvű) genetikailag képtelen megjegyezni, betűzni, leírni, kiejteni a nevemet. Ugyh már hozzászoktam, hogy Borash vagyok, néha Bolash, esetleg Boris bazmeg. Hiába minden magyarázat vagy tanulmányi kirándulás a ZS hang misztikus rejtelmeibe. Pedig fasza nevem van (köszi Apu).