2010. március 10., szerda

Károly update

Károlyunk, immáron túl a tizenegyezredik közös km-en, túl négy nagyobb bevetésen (700-2.000 km), azt kell mondjam igencsak derekasan falja a tükör és babavalag reinkarnációiból született ausztrál utak métereit. 2 hete kipucoltam a légszűrőjét (nem tűnt nagyon redvásnak, és drága itt az új), kapott friss, fincsi motorolajat, olajszűrőt meg nem. Pedig megvettem azt is, de az olajszűrőlelazítószerszámmal nem fértem hozzá, kézzel pedig egész egyszerűen képtelen voltam lecsavarni, hiába rendelkezem a déli félteke legimpozánsabb és a végletekig kidolgozott férfikarjaival. Ugyh a szűrő a régi, remélem nem morcos miatta.

Ennek némiképp ellent mondva új hibajelenség ütötte fel a fejét, teljesen random módon néha elmegy a világítás A-tól Zs-ig. Elég kellemetlen tud lenni hajnalban az autópályán a road train-ek között lavírozva, amik amúgy nem különösebben szaroznak, simán előznek mindenkit, jobbról is meg balról is. Az első kerekek felfüggesztése továbbra is tragikus, hátborzongató hangokat hallat, és olyan 4.000 km alatt nagyrészt már meg is ette a gumik belső széleit. A profilmélység 80%-ának már sanyi.

No de már nem kell sokat kibírnia, 2 hónap múlva ilyenkor pont pakolok, természetesen az utolsó pillanatokra hagyva mindent, és megszállottan edzek mind fizikálisan, mind pedig mentálisan arra, hogy gyönyörűszépen lenindzsázzam a check-in-es picsát a grizzly medvényi túlsúly miatt.

1 megjegyzés:

  1. Remélem azért kattitngatod a géped és raksz is fel vmit (mint Orsi). Legalább az elkövetketző kirándulásotokról!!! Vagy kénytelen leszel majd utaskísérőként a jövőben mindent elmagyarázni, ha majd mi is kijutunk!?

    Sógi

    VálaszTörlés