in vino veritas

Olyan másfél hónappal ezelőtt újabb szintre emelkedett ausztrál niggerbérenc karrierem. Hogy hogynem, de szőlő szüretelésre adtam a fejem, méghozzá pénzért, melyhez lédús szőlőszemek valamint a vídiakemény és kitartó munkám vére tapad. Ausztrália dél-keleti és dél-nyugati részein nagy divat borászatot üzemeltetni, többnyire családi vállalkozás formájában, de sokan választják ezt az életformát nyugdíjas éveikre is. Itt, Perth környékén is rengeteg a dimbes-dombos terület, így viszonylag nagy számban foglalkoznak szőlővel. Az egyik ilyen borászat nyerte el kegyeimet, és talált jómunkásemberre szerény személyemben. Biztos ami biztos, megkérdezték, hogy szedtem-e már szőlőt. Khm khm, én vagyok a 10 millió magyar borász egyike. Megannyi magyar szüreten vagyok már túl, tán a legemlékezetesebb az volt, amikor 7-kor kezdtünk, és 9-kor már az ambipurcar motorháztetején aludtunk Hántán. Szóval a hozzáértésem vitathatatlan.

Az első alkalomkor, a hajnali 5.30-as kezdés előtt a tulaj munkavédelmi oktatás gyanánt hegyibeszédet tartott a metszőolló helyes és főleg biztonságos használatáról. Tehát azért, mert meg tudom különböztetni a szőlőt az alpakától, és borral iszom a kólát, valamint Bálint gazda földije vagyok, nehogy már azt higgyem, hogy tudok bármit is ennek a bonyolult eszköznek a biztonságos és hatékony használatáról. Ennek megfelelően a tulajdonos úr a 15. percben indult a kórházba a gondosan elmetszett, spriccelő kezével.

A munkaköri leírástól most eltekintenék, gondolom meg tudja fejteni mindenki magától. A reggeli tüskét felejtsd el, ez nem az a hely, meg Ausztráliában amúgy se vedelik a töményet. Idővel az 5.30-as kezdés betonbiztos 6.00-ásra finomodott, ekkorra már pitymallik rendesen, nem csak beborozva lehet megtalálni az utat a szőlőbe. 9-kor jön az első szünet a morning tee keretében, ami a reggelit jelenti. Friss kenyér, vaj, mindenféle lekvár, valamint a borzalmas és ehetetlen vegemite néznek farkasszemet a tej-kávé-tea-hidegvízcsaknekem felhozatallal. Ezután újabb jamboree a fürtökkel és ládákkal.

Általában 4-6 órát dolgozunk, mert egy idő után elviselhetetlenné válik a meleg. Valamikor 7 és 8 között átbukik a nap a dombtetőn, beszöknek az első napsugarak a völgybe, és innentől kezdve már csak idő kérdése a rekkenő hőség. Az első órában még kellemes, esetenként megnyugtatóan hűvös az idő, néha kis szellő is erodálja homlokom Texas-nyi territóriumát. A másodikban közvetlenül érnek a napsugarak, érzed, hogy kezd kicsit meleged lenni, de különösebben nem vészes. A harmadikban felkerül a sapka, szemüveg, liternyi naptej, kezdesz izzadni és frusztrálódni. A negyedikben permanens a szenvedés, gyakorlatilag hiperventillálsz. Az ötödikben már azon gondolkodsz, hogy milyen kutatómunkával tudnád megváltani a bérleted az Antarktisz valamely kutatóbázisára. A további órák körülményeiről pedig nincs információm, mert addigra mindig megbuggyan az agyam.

A szőlősorok hosszáról fogalmam sincs, de lehet következtetni a következőkből: a legrövidebbet 2 óra alatt, a leghosszabbat pedig 7 óra alatt szedtem le. Általánosságban kedves meg jófej mindenki, származásilag elég színes a társaság, a legtöbb ember helyi diák vagy backpacker. A két legidegesítőbb a német séf, Tobias és Lauren, a helyi diák. A deutschermitagessenzubehör hatalmas hazafi, még Ausztráliában is Opel Zafira-val jár (rendes Opel emblémás, nem Holden), és annyira meleg, hogy kézzel vasal. Lauren alapvetően egy fiatal és csinos lány, aki szeret énekelni. De nem tud. És nincs hangja hozzá (igaz nekem meg fülem, hogy meghalljam az ilyesmit). De ez olyan valószínűtlenül borzalmas, hogy még én is csak kikerekedett szemekkel nézek rá, és fejben a metszőolló, nyisszant, hangszálak, véletlenszerűség szavakkal konspirálok.

További 3 borászatban dolgozom még, mindenhol megbecsült tagja vagyok a kommunának. Tisztességesen fizetnek, azonnal és készpénzben. Rohadt jó kint lenni kora reggel a friss levegőn, szép a táj, a repülőtér közelsége miatt alacsonyan szállnak a repülők, ugyh van mozi is. Nem rossz dolog ez na.