2010. április 19., hétfő

good bye woolie

A héten megjött az ősz, már csak ilyen 20 fokok vannak, sok esővel. Bár pár hete még 41 fokok is riogattak, valamint tegnap is rendesen aszalódtunk a Red Bull Air Race-en. Három hetünk maradt Ausztráliában, nem mondanám soknak. Ellenben rengeteg programot sikerült belezsúfolni. Ennek megfelelően három hete beadtam a felmondásom a Woolworthsben. Trinidad, a chilei főnököm éppenséggel nem fogadta kitörő örömmel. Jó munkásembernek minősített, bár párszor lehordott, mert birodalmi lépegetőként használtam a békát, az meg ugye felettébb balesetveszélyes. Ugyh ma este áldozok még 3 órát az árufeltöltés oltárán, és lelépünk Sydney-be. Remélhetőleg jókat túristáskodunk, és irány Melbourne. Itt szintén kitúristáskodjuk magunkat, majd végigcsapatunk a Great Ocean Roadon a látvány kedvéért. Ezután vissza Perth-be, 2 nap részleges búcsúevés, búcsúasztalaláviás, ittenidologfelszámolás. Majd pattanás az újrabb repzire, és tűz Balira. Itt is majd minden bizonnyal sok érdekes túristás dolgot fogunk művelni, csak hogy élményekkel tele érkezzünk vissza megintcsak Perth-be. Persze pihenő nem sok lesz, csak annyi, hogy béreljünk egy kocsit, ledobjuk a cuccokat, és irány Margaret River alá kettővel, Imre farmjára, ahol búcsút intünk a Mencshelyi családnak pár hektárnyi olívabogyó szedés keretében. Szintén vissza Perth, 2x fél nap pakolás, Andrew házának helyreállítása, és bizony, elindulunk Magyarországra. Külön géppel, külön útvonalon, de egy időben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése