boddibórd

Szerda este kollektívan kimentünk a city beach-re, elég jól fújt a szél, így minden reményem megvolt arra, hogy John Wave is ott lesz. Ott volt. Meg még jó sokan, szörfösök, bodyboard-osok, fiúk-lányok. Azt hiszem már írtam erről, de ez akkor is megunhatatlan. 5 perc mire beszenveded magad a megfelelő távolságra, és várod a fasza, elemi erejű hullámot, amit jó ütemben tudsz elkapni, közben küzdesz tovább, hogy ne vigyen ki az áramlat, vagy ne szedjen szét egy másik hullám. És akkor egyszercsak látod, hogy jön az, amire vártál, sikeresen bemérted, hogy ez pont kajmán lesz, vársz az utolsó pillanatig, hagyod, hogy magad fölé tornyosuljon két méterrel, és még mielőtt átbukna, jól megveted a segged rajta, és már száguldasz is a part felé a hullám tetején. Nem mondom, hogy nem fasza, mer' igazából kiiibaszottul az. Ha meg elrontod, és benyel a hullám (és még alatta se sikerül átbújnod) akkor a világ összes vastüdeje se elég, hogy ne nyelj egy kis vizet, mielőtt sikerül felküzdened magad a felszínre. Esetleg számolnod kell némi sérüléssel, nekem most a könyököm ment el borért, meg megint kiszakadt egy-egy darab két ujjamból is (ez az én balfaszságom, mert még mindig nem vágtam le a board zsinórjáról egy műanyag védővackot, az viszi el a fél ujjaimat). Még valami a hullám erejéről. Ötször szedte le rólam a nadrágot, megfontolandó az átállást madzagosra a patentosról. De hát istenem, kurvára megéri. Az ember már csak ilyen, szereti szétbaszatni magát a hullámokkal.

Most pedig egy kis jövőkép:

Time to Go in the SEA! from allan wilson on Vimeo.